Botka: Szent István kijelölte a magyar nép helyét és útját Európában (+videó)

Belföld, 2019.08.20

Szent István király volt az, aki ezer évvel ezelőtt hitet tett a Nyugat mellett, kijelölte a magyar nép helyét és útját Európában - jelentette ki Botka László (MSZP) kedden Szegeden.

Dr. Botka László A magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja alkalmából szervezett belvárosi ünnepségen a polgármester kiemelte: Szent István király látta, hogy a nyugati kultúra, a nyugati szokások és értékek elsajátítása a magyarság fennmaradásának záloga.

Azt mondta, "azért küzdött, hogy megteremtse a békés, egységes és erős magyar államot, amely jó viszonyt ápol a szomszédjaival, értékeli és megbecsüli a sokszínűséget, valamint a tudásra, a teljesítményre alapozza a jövőjét".

Az ellenzéki politikus szerint augusztus 20. tisztelgés Szent István emléke előtt, "a szabadság, a függetlenség és az önállóság, a magyar és az európai értékek közös ünneplése", amelyek a mai napig a szegediek legfontosabb értékei - tette hozzá.



Emlékeztetett: idén van a 300. évfordulója annak, hogy Szeged visszanyerte szabadságát, amelyet azóta is féltve őriz, valamint 140 éve annak, hogy a nagyárvíz után, Európa hathatós segítségével újjászületett a város. A mai nap tehát "az államalapító király, a város függetlenségének és az európai Szeged megszületésének is az ünnepe" - fogalmazott.

Botka László hangsúlyozta: az ezeréves magyar állam kiállta az idő próbáját, és az ünnep jó alkalom emlékezni a magyarok közös történetének fontos állomásaira, de jó alkalom a múlt tanulságait levonva felkészülni az előttük álló kihívásokra is.

A polgármester szerint, István király álma beteljesülni látszik, hiszen Magyarország az európai közösség megbecsült és stabil tagjává vált az ezer év alatt.

"Az azonban már rajtunk múlik, hogy a békét és fejlődést nyújtó szövetségi rendszer fenn is maradjon". Szeged továbbra is kiáll az európai Magyarország mellett. Kiáll az európai értékek és az európai szövetségi rendszer mellett, mert hisz a sokszínű, toleráns, szolidáris és erős Európában - fogalmazott.
(MTI)

Címkék

Dr. Botka László Szeged Augusztus 20.
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!