Bővítette termelőkapacitását a Bodrogi Bau Kft. Szegeden

Belföld, 2019.11.07

Több mint egymilliárd forintos beruházással bővítette polisztirol szigetelőhab-gyártó kapacitását Szegeden a Bodrogi Bau Kft., a beruházást csütörtökön adták át.

Bodrogi Csaba, a cég értékesítési vezetője az MTI-nek elmondta, az 1996-ban alakult vállalkozás korábban a hőszigetelőanyagok, alumínium nyílászárók és szerkezetek kereskedelemével, valamint beépítésével foglalkozott. Több mint két éve kezdték el a cég szegedi telephelyén a gyártóbázis kialakítását, az első - szintén mintegy egymilliárd forintos költségű - ütem 2017 végére készült el.

A második, 497,2 millió forintos uniós és hazai támogatással megvalósult ütemben két új üzemcsarnok épült. Az elsőben az expandált polisztirol szigetelőanyag blokkok gyártását, feldolgozását végzik, a második csarnokban pedig méretre darabolják és csomagolják terméket. A projekt része volt a termelés-irányítási, termelésprogramozási rendszer bevezetése és egy anyagminőség-vizsgáló labor kialakítása is.

A vállalkozás a szigetelőanyagokat elsősorban belföldön értékesíti, főként nagyberuházásokhoz, de a vevők között vannak új ingatlanokat építő vagy meglévő házukat felújító lakossági ügyfelek is - közölte a szakember.

A cég statisztikai létszáma a beruházás kezdete 2017. óta 167-ről 228-ra nőtt - tudatta az értékesítési vezető.

A hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. az alföldi városban öt telephellyel rendelkezik, illetve számos fióktelepe van Szegeden, Csongrádon, Szentesen, Békéscsabán, valamint Budapesten. A cégcsoport építőipari kivitelezéssel, építőanyag kereskedelemmel, tervezéssel, ingatlan-beruházási, -forgalmazási, -eladási, -kezelési tevékenységgel foglalkozik. Tulajdonosként asztalosüzemet működtet, a vállalkozás tagja és résztulajdonosa az Új Ház Csoport országos építőanyag beszerző és értékesítő hálózatnak.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Bodrogi Bau Kft. értékesítésből származó nettó árbevételét a 2017. évi 5,211 milliárd forintról tavaly 7,371 milliárd forintra növelte, miközben az adózott eredménye 255,7 millióról 879 millió forintra emelkedett. A vállalkozás tájékoztatása szerint az idei árbevétel eléri a 10 milliárd forintot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!