Bővíti információs hálózatát az Autisták Országos Szövetsége

Belföld, 2022.01.13

Bővíti információs hálózatát az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.

A szövetség az eddig meglévő tíz irodája mellett pénteken Miskolcon, Siófokon, Szekszárdon és Pécsen nyit új információs pontokat - mondta Kővári Edit.

A vidéki irodák célja, hogy az autizmussal érintett családok olyan közvetlen segítséget kapjanak, amelyet az AOSZ budapesti központjából nem tud megadni - tette hozzá.

Ismertetése szerint segítenek a fogyatékossággal, autizmussal kapcsolatos ügyintézésben, és abban, hogy az autisták egyenlő eséllyel férjenek hozzá a szolgáltatásokhoz. Az AOSZ Info-Pont irodák célja az is, hogy feltárják az autisák és családjaik helyi szükségleteit, átadják a tapasztalatokat, jó gyakorlatokat, emellett segítséget nyújtanak azoknak is, akik találkoznak autista gyermekekkel és felnőttekkel, hogy jobban megismerjék az autizmust.

Az AOSZ-nak, amely 1988-ban egyesületként alakult, száz tagegyesülete van országszerte. Magyarországon becslés szerint körülbelül százezer család életét befolyásolja az autizmusspektrum-zavar - mondta a szövetség elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!