Budai: a Czeglédy által elcsalt pénz jelentős része az MSZP és a DK pártkasszájába kerülhetett

Belföld, 2017.09.14

Felmerül a gyanúja annak, hogy a Czeglédy Csaba által költségvetési csalással megszerzett, illetve a büdzsébe be nem fizetett csaknem 3,5 milliárd forint jelentős része az MSZP és a DK pártkasszájába kerülhetett - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön Szombathelyen, a városház előtt újságíróknak.

Ez lehet az oka annak, hogy az MSZP és a DK "hallgat és továbbra is falaz" a több mint három hónapja költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő szombathelyi önkormányzati képviselőnek, aki ügyvédként a mai napig ellátja mind a két párt és Gyurcsány Ferenc, valamint Botka László jogi képviseletét, valamint bizalmas ügyvédje Gyurcsány Ferenc családi cégének, az Altus Zrt.-nek is - közölte.

Budai Gyula ismét felszólította Gyurcsány Ferencet és Botka Lászlót, valamint pártjaikat, nyilatkozzanak, mi az oka annak, hogy ilyen mellszélességgel "falaznak" Czeglédy Csabának.

Nyilatkozzanak arról, hogy mekkora összeg került az MSZP és a DK pártkasszájába, és ha tudnak, nyilatkozzanak arról is, hogy hol van az a pénz, amit Czeglédy Csaba eltüntetett - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!