Csaknem a teljes baloldal támogatja Németh Angélát a XV. kerületi polgármester-választáson

Belföld, 2018.07.26

Csaknem a teljes baloldal támogatja Németh Angéla jelenlegi alpolgármestert a szeptember 30-i időközi polgármester-választáson a főváros XV. kerületében - hangzott el a jelölt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A jelenleg polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester közölte: a Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RATE), illetve a Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként indul a kerületvezetői posztért. Ugyanakkor kinyilvánította támogatását a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok.

Hozzátette, hogy tárgyalásokat folytatnak az LMP-vel is, ám a párt még döntötte el, hogy indít-e önálló jelöltet, illetve információik szerint a Jobbiknak nem lesz jelöltje az időközi választáson.

Németh Angéla, a kerület fejlesztési elképzeléseit ismertetve elmondta: tervezik műfüves focipálya, könnyűszerkezetes sportcsarnok építését, illetve uszodaépítési program indítását. A közbiztonság erősítése, illetve az illegális hulladéklerakás megakadályozása érdekében parkőr és mezőőr szolgálatot hoznak létre, továbbá bővítik a térfigyelő kamera rendszert.

Az Észak-Pesti Kórház elhagyott épületeiben pedig lakásokat kívánnak kialakítani fiatal házasok számára - mondta az alpolgármester, aki jelenleg a RATE színeiben tagja az önkormányzati testületnek.

A választást azt követően kellett kiírni, hogy Hajdu Lászlót (DK), a kerület korábbi polgármesterét áprilisban országgyűlési képviselővé választották. A Fidesz-KDNP jelöltje László Tamás lesz; ő 2010 és 2014 között már vezette a kerületet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!