Családok világtalálkozója - Novák Katalin: a kormány számít a civilek és az egyházak támogatására

Belföld, 2017.05.26

A magyar kormány nemzetközi szinten is kiáll a hagyományos családi értékek mellett, és ebben számítanak a civil szervezetek, az egyházak, valamint más kormányok támogatására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken a Családok budapesti világtalálkozóján.

Novák Katalin előadásában úgy fogalmazott, a kormány nem adja fel családbarát, családorientált politikáját, és mindig ezeket az értékeket fogja képviselni mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten.

Az államtitkár szerint nem a "semlegesség" a pozitív, hanem az értékek melletti kiállás.

Magyarország megvédi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között létrejövő egységet, amely önkéntességen alapul, valamint a családot mint a nemzet túlélésének alapját - hangoztatta, utalva egy korábbi beszélgetésére, amelyben egy külföldi fórumon arról próbálták meggyőzni, hogy egy" tanulási folyamat" után majd mást gondolnak ezekről a fogalmakról.

"Nem akarjuk, hogy kioktassanak bennünket, tisztában vagyunk azzal, hogyan léphetünk előre" - szögezte le.

Christiana von Habsburg-Lothringen főhercegnő arról beszélt, hogy a hagyományos család, "ahogy Isten teremtette", ma súlyos támadásnak van kitéve, és nagyon sok szörnyű vádat és hazugságot kell elviselniük.

Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy a család mindig győztesen kerül ki a harcokból, mindig túléli a viszontagságokat, szépségének és erejének köszönhetően. A család maga a természet, és a természet végső soron mindig győzedelmeskedik, hiszen a természet Isten teremtménye, és amit Isten megteremt, azt nem lehet elpusztítani - mondta.

Azt is mondta, Isten az élet ajándékát emberi kezekre bízta, és ebből a bizalomból érthető meg az ember méltósága és az élet szentsége. Isten és ember között a család a titkos találkozóhely, itt születik a szeretet, az öröm, a jövő és a boldogság - fogalmazott a főhercegnő.

Christine de Marcellus de Vollmer, a venezuelai Alianza Latinoamericana para la Familia elnöke Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán miniszter családbarát politikáját méltatva azt hangoztatta, Magyarországnak utat kell mutatnia más országoknak is.

Arról beszélt, hogy a liberális kormányzatok a gender ideológiával a gyerekeket célozzák, azzal, hogy azt kötelezővé teszik az iskolákban. Szerinte ennek az a veszélye, hogy a gyerekek elszeparálódhatnak a családban kapott szeretettől, nemes érzelmektől. Szerinte mindez a keresztény kultúra, Európa végét célozza.

Kitért arra, hogy ezt a politikai, szellemi, gazdasági nyomást Latin-Amerikában már korábban felismerték, mint Európa, és azzal szemben egy a legfrissebb tudományos kutatásokra alapozott módszert dolgoztak ki, amellyel a fiatalokban az erényeket próbálják erősíteni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!