Cser Ágnes: érdemi tárgyalások zajlanak a bérekről az egészségügyben

Belföld, 2018.03.09

Fejezetről fejezetre, érdemben haladnak az egészségügyi bértárgyalások - mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A szakszervezeti vezető megjegyezte: 2004-ben "alapjaiban rombolták szét" az egészségügyi és szociális ellátórendszert. Azóta olyan lemaradásba kerültek, hogy a felzárkóztatást nem lehet egyszerre teljesíteni, mert ahhoz oda kellett volna adni a központi költségvetés felét - fűzte hozzá.

Korábban négy "szoclib kormánnyal" nem tudtak tárgyalni - fogalmazott az MSZ EDDSZ elnöke, aki kérdésre válaszolva azt mondta: nekik most eszükbe sem jut sztrájkolni.

Cser Ágnes közölte: csütörtökön is egyeztettek az ágazati bérek ügyében. Szeretnék elérni: terjedjen ki a szakdolgozói bértábla hatálya, hogy a védőnők se legyenek hátrányban, akiknek a népegészségügyi programban vezető szerepük van. Fontos továbbá a gazdasági, műszaki háttérszolgáltató csoportok megbecsülése is - mondta.

Arra a kérdésre, hogy mikor írhatják alá a tárgyalásokat lezáró dokumentumot, az MSZ EDDSZ elnöke közölte, a védőnőknek a nőnapot ígérte, most március 15-ét tűzte ki célul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!