Czibere: 7,5 milliárd forintot fordít a kormány a tanodák támogatására

Belföld, 2017.06.02

A jelenlegi európai uniós fejlesztési időszakban 7,5 milliárd forint fordítható a hazai tanodák támogatására, amelyhez a kormány négymilliárd forintos támogatási összeget rendel az Oktatási Hivatalon keresztül, egyéb feladatok támogatására is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára péntek délután a győri Fekete István Általános Iskolában.

Czibere Károly, az intézményben 2008 óta működő Győri Tanoda Klub 18,8 millió forintból megvalósuló projektjének nyitórendezvényén hangsúlyozta, hogy az országban eddig működő 178 tanoda helyett mostantól 273 működik, a kormány pedig azon dolgozik, hogy a hálózat fenntartható legyen majd akkor is, amikor az európai uniós finanszírozások befejeződnek.

Emlékeztetett, hogy a 2011-ben elfogadott nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia is rögzíti, nem engedhető meg, hogy a hátrányos helyzet fátum legyen. Ha befogadó társadalmat építünk, akkor nem határozhatja meg egy gyerek sorsát az, hogy hova, milyen háttérrel születik - magyarázta.

Magyarország a társadalmi mobilitás közössége szeretne lenni, ahol minden gyermeknek megteremtődik az esély a kitörésre esetleges hátrányos helyzetéből - mondta, hozzátéve: az egész társadalom érdeke, hogy a tanodákban tanuló gyerekek iskolai eredményessége javuljon.

Az államtitkár azt mondta, bízik abban, hogy a most induló mintegy száz új tanoda az eddigi tapasztalatokra építi munkáját. A korábbi 4-5 ezerhez képest 8-9 ezer tanulót akarnak bevonni a programba.

Kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy kompenzálja a hátrányokat, egyebek mellett ezért vezették be a hároméves kortól kötelező óvodai ellátást és az ingyenes tankönyveket.

Szakácsné Foki Katalin, a Győri Tanoda Klub projektvezetője elmondta, hogy most naponta húsz-huszonöten járnak hozzájuk, eddig 375 tíz-tizenhét éves diák vett részt a tanodaprogramban, és valamennyiük eredménye javult. A jelenlegi, 18,8 millió forintos támogatásból jövő szeptemberig tudnak programokat megvalósítani, köztük nyári táborokat, kirándulásokat, a környező iskoláknak pedig javítóvizsgára felkészítő programot.

Simon Róbert Balázs, megyei fejlesztési biztos példaértékűnek nevezte a tanoda munkáját. Kiemelte: Magyarország nem engedheti meg azt a luxust, hogy végzettség nélkül hagyjon fiatalokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!