TV műsor

Debrecenben átadták a Szent Miklós Szolgálóházat

Belföld, 2017.12.02

Átadták és felszentelték a Szent Miklós Szolgálóházat Debrecenben szombaton. A kormányzati támogatással felújított egykori szállodaépületben görögkatolikus diákotthon és roma szakkollégium, a Debrecen-Nyírségi Gyermekvédelmi Központ és a helyi klinika gyermekgyógyászatának Koraszülöttekért Alapítványa működik majd.

Debrecenben átadták a Szent Miklós Szolgálóházat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avató beszédében az állam, az egyház és a város jó együttműködésének példájaként értékelte a görögkatolikus metropólia érseki hivatalának szomszédságában elkészült szolgálóházat. Az épület 440 millió forintba került, ebből 330 millió forint volt a kormánytámogatás, 110 millió forintot a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán nyertek.

Van olyan gazdagság, amelyik elválaszt, szegregál, és olyan, amely összeköt - hangoztatta a miniszter, megjegyezve, hogy a szolgálóház összeköti a várost az egyházzal, a kormányt pedig az egyházzal és a várossal és mindazokkal, "akik ebben a házban otthonra találnak".

Balog Zoltán az otthont és a közösséget nevezte a gazdagodás lényegének, majd különbséget tett a szolgáltatóház és a szolgálóház között. Míg a szolgáltatás üzleti viszony, a szolgálatban a lényeg a személyesség, az ember-ember közötti kapcsolat - magyarázta.

Ehhez kapcsolódóan Kocsis Fülöp érsek-metropolita Jézus szavait idézte: "nem azért jöttem, hogy szolgáljanak, hanem hogy szolgáljak".

"Az egyháznak alázatosnak kell lennie, és szolgálnia kell Krisztus nyomán" - fűzte hozzá az érsek.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a szolgálóházban otthonra lelt Nyírségi Gyermekvédelmi Központ 9 lakásotthonban 100 gyerekről gondoskodik, nevelőszülői hálózatán keresztül 120 családhoz kapcsolódik, és 240 gyermek utógondozását végzi.

Felidézte, hogy a roma szakkollégiumi hálózat 2011-es megalakulásakor az országban összesen 53 szakkollégista volt, ma 325-en vannak Miskolcon, Nyíregyházán, Budapesten, Egerben és Debrecen két szakkollégiumában.

A roma szakkollégiumi hálózat "majd kétszáz diplomást adott Magyarországnak", és megduplázódott a roma egyetemisták és főiskolások száma.

A támogatások folytatódnak - jelezte Balog Zoltán. Közölte: a kormány legutóbbi ülésén a görögkatolikus egyház csaknem négymilliárd forintos támogatásáról döntött.

Ebből a forrásból egyebek mellett a görögkeleti tradíciókat, kultúrát, művészetet bemutató nagyszabású kiállítást rendeznek a Nemzeti Múzeumban, Nyíregyházán önálló görögkatolikus múzeumot, Budapesten pedig görögkatolikus kulturális központot hoznak létre - sorolta a tárcavezető.

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szerint a vidéki nagyvárosok közül Debrecen támogatja a legnagyobb mértékben az egyházi intézményeket.

"Debrecen az a város az országban, ahol három püspökség működik, ahol a három egyház kifejezetten jól megfér egymással, olyan város, amelyik ha kell, ad is" - mondta, jelezve, hogy az önkormányzat 100 évre egy forintért adta használatba a görögkatolikus metropóliának a debreceni ingatlanokat.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere méltatta azt a munkát, amelyet a görögkatolikus egyház végez az oktatás, a nevelés területén és a rászorulók megsegítésében.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Debrecenben átadták a Szent Miklós Szolgálóházat Debrecenben átadták a Szent Miklós Szolgálóházat


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!