Debreceni középiskolások kifestik a helyi hospice házat

Belföld, 2023.06.07

A Debreceni Szakképzési Centrum Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola tanulói kifestik a húszágyas helyi hospice házat - hangzott el a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Debreceni középiskolások kifestik a helyi hospice házat "Mindazzal, amit itt tesznek, próbálnak méltó környezetet adni a nehéz helyzetben lévőknek" - mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért, felnőttképzésért felelős államtitkára.

Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnökhelyettese elismerően szólt a kezdeményezésről, dicsérve a diákok részvételét a végstádiumos betegek életminőségének javításában.

Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett: alapvető célkitűzésük, hogy méltó körülményt biztosítsanak a betegségük utolsó stádiumában lévőknek. Hozzátette, mottójuk is erre utal: Méltósággal, együtt!

Szilágyi Sándor, az iskola főigazgatója reményét fejezte ki, hogy a debreceni kezdeményezésnek lesznek követői az országban máshol is.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Debreceni középiskolások kifestik a helyi hospice házat Debreceni középiskolások kifestik a helyi hospice házat Debreceni középiskolások kifestik a helyi hospice házat
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!