Demeter Márta: a kérdésfeltevés nemcsak indokolt, hanem törvényes is

Belföld, 2018.10.18

Demeter Márta szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevés, amit a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez intézett a miniszterelnök lányának katonai repülőgéppel történt esetleges szállításáról.

Az LMP frakcióvezető-helyettes csütörtökön Debrecenben a Stop tandíj! címmel tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: miután a kecskeméti repülőbázison "teljesen törvényes keretek között" betekintett az iratokba, az információk "egyértelműen indokolták és indokolják azt a kérdésfeltevést", amit megtett a két miniszternek.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt mondta, közérdekből nyilvános adatokról van szó, ezért hozta nyilvánosságra. Érthetetlennek nevezte azt a sajtóbeli üzengetést, ami az ügyben kialakult, ő maga - mint megerősítette - várja a miniszterek hivatalos, írásos válaszát, s annak ismeretében dönt a további lépésekről.

Arra a kérdésre, lemond-e országgyűlési képviselői mandátumáról, amelyre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólította fel az LMP-s politikust, egyértelműen nemmel válaszolt.

"Miért mondjak le? - tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott, hogy azt a munkát végzi amivel megbízták a választók. Mint mondta, ennek az a legfontosabb eleme az, hogy országgyűlési képviselőként a kormányzat működését és tevékenységét, illetve a döntések végrehajtását ellenőrizze.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!