DK: a Fidesz pártállami módon üldözi a vele egyet nem értőket

Belföld, 2018.05.17

A Demokratikus Koalíció (DK) volt képviselőjelöltje szerint a Fidesz nyíltan pártállami módon üldözi azokat, akik nem értenek egyet vele.

Zaveczki Tibor csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján ezt arra alapozva mondta, hogy állítása szerint azért rúgták ki a munkahelyéről, mert az ellenzéki párt színeiben indult 2014-ben az önkormányzati választásokon.

Elmondása szerint ekkor a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft-nél dolgozott, és az október végén lejáró szerződését nem hosszabbították meg, mert azt mondták neki, ellenzéki színekben "nem kívánatos" a cégnél.

Zaveczki Tibor az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, ahol igazat adtak neki, de munkáltatója a munkaügyi bíróságra vitte az ügyet, ahol szintén elvesztette a pert. A nonprofit kft. ezen ítélet ellen is fellebbezett, ezért a Kúriához került az ügy, ahol a napokban keltezett friss határozattal jogerősen is a DK volt képviselőjelöltjének adtak igazat.

A politikus szerint történetéből is látszik, hogy a Fidesz pártállami módon üldözi azt, aki nem ért vele egyet. Hozzátette: a DK minden olyan embert képvisel, akit a véleménye miatt üldöz a Fidesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!