DK: a kormány orosz kémeket engedett be az ország területére

Belföld, 2018.09.10

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul, mert a párt szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a "magyar kormány terroristákat, bűnözőket és kémeket engedett be az országba és az Európai Unió területére".

Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a sajtó kiderítette, hogy a Fidesz letelepedési kötvényéhez juttatta az orosz hírszerzés főnökét és családját, valamint az orosz alvilág egyik kulcsfiguráját is. Korábban az is kiderült, hogy nemzetközi terrorista csoportok tagjai is letelepedési kötvényhez juthattak Magyarországon - tette hozzá.

A kötvénnyel beengedett terroristák, bűnözők és kémek Magyarországra és az egész Európai Unióra is veszélyt jelentenek, hiszen szabadon utazhatnak az unió területén - közölte.

A 444.hu hétfőn arról írt, hogy a Direkt36 oknyomozó portállal és a Novaja Gazeta nevű orosz lappal közös nyomozásuk kiderítette, befolyásos oroszok - többek között politikusok és állami cégvezetők - is kaptak magyar papírokat. Több esetben arról is sikerült megbizonyosodniuk, hogy ez a kötvényprogramon keresztül történt. Az orosz külföldi hírszerzés vezetőjének egy közvetlen hozzátartozója és egy szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott orosz üzletember is a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) ügyfele volt, bár azt a BMH-nál nem árulták el, hogy pontosan milyen minőségben - teszik hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!