TV műsor

Dunakeszi tulajdonába adta az állam a helyi művelődési házat

Belföld, 2015.05.13

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től ingyenesen Dunakeszi önkormányzatának tulajdonába került a több mint százéves múltra visszatekintő József Attila Művelődési Központ, melyet a város saját forrásból újít fel a közeljövőben – tájékoztatta a helyi önkormányzat szóvivője szerdán az MTI-t.

Szabó Katalin elmondta, hogy a jelenleg körülbelül 200 milliós értékű művelődési ház rekonstrukciójához szükséges tervek már elkészültek; a várhatóan 2-3 évig tartó program során egyebek mellett kicserélik a nyílászárókat, bádogoznak, megoldják a csapadékvíz-elvezetést és hőszigetelik az épület homlokzatát. Ez utóbbi munka végzése közben kiemelt figyelmet fordítanak majd az ingatlan építészeti stílusának megőrzésére – magyarázta a szóvivő.

Közlése szerint később a gépészeti és elektromos felújításra, parkettacsiszolásra, festésre és egyéb belső átalakításokra is sort kerítenek, a ház megszépítésére közel 100 millió forintot költ a város saját forrásból. Az intézmény dolgozói nem kerülnek át az önkormányzathoz, továbbra is a Vasutasok Országos Kulturális Egyesületének (VOKE) munkavállalói maradnak – tette hozzá Szabó Katalin.

A szóvivő kitért arra is, hogy bár igen fontos szerepet szánnak a most tulajdonba vett patinás művelődési háznak, a 40 ezer lakosú Dunakeszin a jövőben szeretnének egy művészetek házát építeni. A tervdokumentációt már elkészítették, a megvalósításhoz a kormánytól vagy az uniótól próbálnak pénzt szerezni. Ha a projekt elhúzódna, akkor a meglévő művelődési ház fény- és színpadi hangtechnikájának felújítására is sort kerítenek.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!