Egy év alatt csaknem megduplázta debreceni forgalmát a Wizz Air

Belföld, 2016.12.16

Egy év alatt csaknem megduplázta debreceni forgalmát a Wizz Air - mondta Vásárhelyi Gábor, a légitársaság vállalati kommunikációs igazgatója pénteken Debrecenben.

A Wizz Air debreceni bázisának egyéves születésnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón az igazgató közölte: november végéig több mint 250 ezer utas repült a légitársasággal Debrecenből vagy Debrecenbe. A Wizz Air 2017. tavaszától bővíti kínálatát, március 26-tól hetente kétszer közlekednek majd gépek Debrecen és az izraeli Tel-Aviv között. Az új járat mellett a társaság a hajdú-buhari megyeszékhelyről öt nagyvárosba, Londonba, Eindhovenbe, Malmőbe, Milánóba és Párizsba indít gépeket.

A Wizz Air 2012 óta használja a debreceni repteret, és azóta több mint 700 ezer utast szállított, a bázisreptér tavalyi elindításával pedig 35 új munkahelyet is teremtett a városban - fűzte hozzá Vásárhelyi Gábor.

Herdon István, a Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója elmondta: a debreceni reptér tavalyi 172 ezres forgalmat sikerült jelentősen növelni, így idén a Wizz Airnek köszönhetően elérik a 290 ezres utas létszámot.

Papp László (Fidesz-KDNP) Debrecen polgármestere a repteret stratégiai jelentőségűnek nevezte. Szerinte a légikikötő olyan különleges adottság a város életében, amilyennel a befektetőkért folytatott küzdelemben csak a legnagyobb vetélytársak rendelkeznek a térségben.

A polgármester a tel-avivi járat indítása kapcsán megjegyezte: Debrecenből ez lesz az első, de remélhetőleg nem az utolsó keleti desztinációja a Wizz Airnek. Hozzátette: a városban él az ország második legnépesebb zsidó közössége, de nemcsak nekik, hanem az Izraelből érkező turistáknak is jó lehetőséget kínál majd az új járat, hiszen Kelet-Magyarországon, a Kárpátalján és Nyugat-Romániában is sok olyan vallásturisztikai érték van, ami miatt érdemes ide utazni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!