Egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz ingyenes a tram-train

Belföld, 2022.05.26

Közeleg a határidő, de még nincs hír arról, hogy május 31-e után is ingyenesen használhatjuk-e a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train járatokat.

Tram-Train A beruházásért felelős kormánybiztos április végén jelentette be, hogy minden rendben van a szerelvényekkel, hiszen most már 100 kilométer per órával is közlekedhetnek a nyílt pályán. Lázár János még a parlamenti választások előtt jelentette be, hogy április közepéig továbbra is ingyenesen lehet igénybe venni a novembertől közlekedő tram-trin szolgáltatásait. A határidő letelte előtt aztán már megválasztott képviselőként újabb haladékot jelentett be, ezúttal május végéig. Ennek oka főként az volt, hogy a szerelvények 80 kilométer per óra felett „szitáltak”, vagyis nem gyorsulhattak tovább, mert az balesetveszélyes lett volna.

A műszaki vizsgálatok kimutatták, hogy a spanyol gyártmányú szerelvények lengéscsillapítóival van a gond. Ezek cseréjét azóta elkezdték, és néhány napja már fel is tudnak gyorsulni a járatok 100 kilométer per órára. Ettől még nem tudják a próbaidős menetrendet felcserélni az eredetileg tervezettel, ugyanis ahhoz több kocsi kell. Jelenleg 8 jármű áll rendelkezésre, és várnak még 4 darabot Sevillából.

Az Európai Unió által finanszírozott projekt célkitűzése az, hogy a próbaüzem után - ha már mind a 12 szerelvény pályára áll - sűrűsítik a járatokat, napközben 20 percenként, csúcsidőben pedig 10 percenként követik egymást a járművek. Jelenleg óránként, munkakezdéskor és munkazáráskor félóránként közlekednek a járatok. A menetidő tartásához szükséges sebességet tehát már elérik a szerelvények, ugyanakkor Szegeden ki kell iktatni néhány megállót, mert így túl lassan jut ki a szerelvény a nyílt pályára, ahol 100-ra tud gyorsítani.

Addig tehát, amíg nem véglegesítik a megállókat, illetve nem tudnak üzembe állítani még 4 járatot, nehezen elképzelhető, hogy a próbaüzemről át tudnak térni a tényleges üzemre. Lázár János mindenesetre bizakodó, a frissen kinevezett miniszter ugyanis azt mondta nemrégiben, hogy minden rendben van a tram-train-nel. Azt azonban még nem jelentette be, hogy meghosszabbítják-e a járatok ingyenességét, vagyis átállnak-e júniustól a végleges menetrendre.
(Webrádió)

Címkék

Tram-train
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!