Ékszereket raboltak Szegeden, vádat emeltek ellenük

Belföld, 2022.06.13

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a két férfi ellen, akik Karácsony előtt vették el erőszakkal egy idős nő ékszereit.

Rendőrség-felirat
A vádirat szerint a két férfi 2021. december 23-án kora este szólította meg a körtöltésen sétáló idős hölgyet, akivel beszélgetést kezdeményeztek. Az egyik támadó az idős, nehezen mozgó, gyenge fizikumú nő mögé került, majd a földre rántotta. Ezután lefogták a magatehetetlen idős nőt, akinek az arany fülbevalóit kivették a füléből, majd az ujjait szétfeszítve megszabadították arany gyűrűitől is. A két férfi az idős nőnek 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést, valamint 8 napon túl gyúgyuló ujjtörést okoztak. A férfiak mintegy 145 ezer forint értékű arany ékszert zsákmányoltak, amelyeket az egyenruhások a nyomozás során lefoglaltak és visszaadtak jogos tulajdonosának.  

A járási ügyészség a különös visszaeső vádlottakat minősített rablás és súlyos testi sértés bűntettével vádolja.

Az ügyészség indítványozta, hogy amennyiben a vádlottak az előkészítő ülésen a bűnösséget a váddal egyezően beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, akkor velük szemben a bíróság 10 illetve 9 év fegyház büntetést szabjon ki.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!