Távoli rokona történetét megírta Bálint Jánosné egy novellában, aki a Somogyi Könyvtár Íróklubjának vezetője. Ilike megváltoztatta a neveket írásában, de azt mondja, húsz év távlatából már elárulhatja, hogy Murányi Gábornak hívták a történet szomorú sorsú főhősét. Minden úgy kezdődött, hogy a 80-as évek elején egy baráti házaspár hazalátogatott Amerikából, ahol állításuk szerint igen jól ment soruk. Gábor volt a szegedi házaspár egyetlen gyermeke, aki nagy zenerajongó lévén nagyon megörült az ABBA és Boney M. lemezeknek, melyekkel a messziről érkező barátok ajándékozták meg.

Gábor akkor elhatározta, hogy az Egyesült Államokban szeretne élni, és amikor letöltötte sorkatonai szolgálatát, meglátogatta az amerikai ismerősöket. Mivel 1988-at írtunk, már az is csoda volt, hogy vízumot kapott. Végül akkori szóhasználattal élve disszidált, vagyis nem tért haza a vízum lejárta után. Egy darabig a magyar ismerősöknél lakott az akkor huszonéves fiatalember, és miután elfogadható szinten megtanult angolul, munkát keresett magának. Végül a vendéglátóiparban helyezkedett el, saját egzisztenciát teremtett magának, lakást vett, és a magyarországi rendszerváltást követően néha haza is látogatott. Bár már több mint 10 éve élt New Yorkban, úgy tervezte, hogy 2001 végén végleg hazaköltözik. Két nagymamája és édesapja élt még akkor, akik nagyon várták karácsonyra.

Azonban a történelem közbeszólt, hiszen szeptember 11-én összehangolt terrortámadás érte az Egyesült Államokat, ami az ország legnépesebb városát különösen tragikusan érintette. Amikor a két gép becsapódott a Word Trade Center tornyaiba, itthon mindenki aggódni kezdett Gáborért. Szerencsére azonban a fiatalember messze volt a tragédia helyszínétől, így telefonon megnyugtatta az itthoniakat, hogy nincs semmi baja. Kötelességének érezte azonban, hogy vért adjon, hiszen rengeteg volt a sérült a brutális merénylet után. Gábor édesanyja az egészségügyben dolgozott, így jól tudta, milyen nagy segítség ez azoknak, akik súlyos sérüléseket szereztek szeptember 11-én. Egy barátjával elhatározták, hogy vért adnak, és két nap múlva autóval elindultak egy kórház felé.

Közlekedési dugóba kerültek azonban, és egy fegyveres banda fosztogatni kezdett a közelben. Kirángatták a két férfit a kocsiból, elvették az értékeiket, majd felszólították őket, hogy tűnjenek el. A nagy felfordulásban azonban lövés dördült, és Carlos, a barát csak azt látta, hogy Gábort hátba lőtték. Annyi vért vesztett, hogy a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Mindezt Carlos mesélte el néhány nappal később telefonon, tolmács segítségével a szegedi hozzátartozóknak. Mivel Gábor nem csak egyetlen gyerek, de egy szem unoka is volt, a rokonok fájdalma pokoli volt. Másfél évbe telt, mire elhamvasztott földi maradványai hazakerültek. Édesapja csak három évvel élte túl a 37 évesen elvesztett fiát. Murányi Gábor földi maradványai most a szegedi Belvárosi temetőben a hatos parcellában nyugszanak. Hozzátartozói a 2001-es terrortámadás egyetlen szegedi áldozataként emlékeznek rá, mert bár túlélte a tragédiát, azért kellett meghalnia, mert a sebesülteken akart segíteni.