Ellenzéki együttműködési javaslatot tett az Együtt

Belföld, 2017.12.15

Átfogó, nyilvános együttműködési javaslatot tett az Együtt az ellenzéki pártoknak - közölte a párt pénteken az MTI-vel.

Értékelésük szerint "véget kell vetni az időhúzásnak" és meg kell állapodni egy-egy egyéni jelöltben.

A közlemény szerint az Együtt eldöntötte, hogy hol és mely jelöltekkel fog indulni az egyéni választókerületekben 2018 tavaszán, és melyekben lép vissza más, demokratikus pártok jelöltjei javára. "Az ellenzék útja a győzelemhez" című, koordinált indulást célzó ajánlatukat nyilvánosságra hozták és megküldték az MSZP-nek, a DK-nak, az LMP-nek és a Momentumnak.

Azt is közölték: 15 választókerületben kérik a baloldali, liberális és zöldpártok támogatását, 26 körzetben az MSZP, 24-ben pedig a DK jelöltjének indulását javasolják. Konkrét alapjavaslatot tettek az LMP és a Momentum számára is - tették hozzá.

Kezdeményezésüket azzal indokolták, hogy egyértelművé tegyék: készek visszalépni egyes választókörzetekben a kormányváltás érdekében, amennyiben azt a többi ellenzéki párt is megteszi.

Ha minden egyéni körzetben csak egy ellenzéki jelölt áll szemben a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel, akkor bekövetkezhet az "új rendszerváltás" - fogalmaztak, hozzátéve: a listás szavazásnál már lehet pártokra szavazni.

Megjegyezték továbbá, hogy a kormányváltás esélyeinek feladásaként értékelik, ha nem alakul ki egyéni választókerületi koordináció, s ez esetben önállóan elindulnak az általuk legelőnyösebbnek tartott helyeken.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!