Elrendelték egy alkalmi ismerősét leszúró fiatal férfi kényszergyógykezelését

Belföld, 2017.11.07

Felmentette az emberölés vádja alól és kóros elmeállapota miatt elrendelte a kényszergyógykezelését a Szegedi Törvényszék kedden annak a fiatal férfinak, aki tavaly egy szegedi sörözőben meggyilkolta alkalmi ismerősét.

A jelenleg 25 éves vádlott tavaly február 1-jén ismerőseivel italozott, majd éjfél körül egy másik szegedi sörözőbe mentek át. Ott találkozott a későbbi sértettel, akivel végül kettesben maradtak, és folytatták az italozást, köztük vita nem volt.

A férfi hajnali három óra körül a nadrágja zsebében kinyitotta a mindig magánál tartott bicskáját, majd a késsel előzmény és ok nélkül nyakon szúrta a sértettet. A 7 centis pengét tövig beleszúrta az áldozatba, majd 16 centiméteres sebet ejtve átvágta a torkát. A vádlott a jelenlévőknek annyit mondott, "ez csak egy maffiózó", majd elhagyta a helyszínt, a rendőrök hajnali öt óra körül fogták el.

A sértett - a jelen lévő vendégek segítségnyújtása ellenére - perceken belül elvérzett.

A vádlott az eljárás során arra hivatkozott, hogy a sértett fenyegette, így jogos védelmi helyzetben volt. A bíróság előtt megtagadta a vallomástételt, de az egyik tanú szavait kommentálva úgy fogalmazott, "nincs bennem megbánás, mert nem vagyok bűnös".

A férfi korábban is kontrollálatlanul fogyasztott alkoholt, többször is detoxikálóba került, a bűncselekmény idején is ittas volt, véralkoholszintje 2,5-3 ezrelék között lehetett. A vádlott - a szakértői vélemények szerint - súlyos elmebetegségben, paranoid skizofréniában szenved, képtelen cselekménye következményeinek felismerésére. Az orvosok szerint gyógykezelése feltétlenül szükséges, bármikor bekövetkezhet nála ön- vagy közveszélyes állapot, elkövethet hasonló bűncselekményt.

A döntés indoklása során Joó Attila tanácsvezető bíró kifejtette, a vádlott vallomásán kívül semmi nem támasztja alá, hogy jogos védelmi helyzetben volt.

A vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!