Elsősegélynyújtási és életmentő képzést kapnak a Budapest Taxi sofőrjei

Belföld, 2017.06.12

Akkreditált elsősegélynyújtási és életmentő ismeretekben részesíti sofőrjeit a Budapest Taxi Kft., eddig 70 kollégájuk kapott képzést.

Oravecz Nándor, a taxitársaság ügyvezetője a témában hétfőn tartott fővárosi sajtótájékoztatón elmondta, a cég a "Tegyünk a városért!" programja keretében, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szakszerű támogatásával indította el sofőrjei ez irányú képzését. A tanfolyamon való részvétel folyamatos, a tervek szerint ötszáz sofőr kap elsősegélynyújtási ismereteket.

A folyamatosan mozgásban lévő taxisofőrök bizonyos esetekben még a mentők kiérkezése előtt segíthetnek az esetlegesen bajban, életveszélyben lévőknek - tette hozzá.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője közölte, naponta körülbelül hetvenen halnak meg hirtelen szívhalál következtében az utcán vagy a munkahelyen, és már az óriási segítséget jelent, hogy az arra vállalkozók el tudják kezdeni a laikus életmentést addig, amíg a szakszerű segítség a helyszínre ér.

"Minden perc számít" - fogalmazott, hozzátéve: ha az első négy percben nem kezdik meg a szívmasszázst, akkor komoly károsodás érheti a szervezetet.

Győrfi Pál beszámolt arról is, tapasztalataik szerint az általuk ellátott újraélesztéses esetek több mint felében laikusok nyújtottak először segítséget.

Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a BKK és az OMSZ együttműködése révén az elmúlt négy évben 3232 esetben nyújtottak segítséget az utasoknak, hiszen a BKK 62 "forgalmizavar-elhárító" beosztásban dolgozó munkatársa kapott már szakszerű életmentési képzést.

A BKK tervei között szerepel az is, hogy 13 ügyfélközpontját defibrillátorral szerelik fel - mondta. Hozzátette: támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amelynek keretében egymásért tenni tudunk.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!