Eltemették Demján Sándort

Belföld, 2018.04.10

Örök nyugalomra helyezték Demján Sándor nagyvállalkozót kedden Budapesten a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában.

Demján Sándor temetése A március 26-án 75. életévében elhunyt üzletember végső búcsúztatásán több ezer ember rótta le kegyeletét, köztük nagykövetek, politikusok, az üzleti, a művészi és a sport világ számos hazai képviselője.

A temetésén jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, valamint a kormány több minisztere.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a barátok, kollégák, üzlettársak nevében elmondott búcsúbeszédében az elhunyt munkásságát méltatta. Mint fogalmazott, az ellátandó feladat lekötötte életét, munkatempója öldöklőnek tűnt, és bár csapatjátékos volt, döntéseiben szeretett szuverén lenni. A vállalkozók elismert vezetőjeként kiállt értük, és ellensége volt a hatékonyságot akadályozó bürokráciának. Demján Sándor megkérdőjelezhetetlen hazafi volt, mindig az ország érdekeit nézte - emlékeztette a gyászolókat.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere kiemelte, hogy a modernkori Magyarország egyik legeredményesebb üzletemberétől, mecénásától búcsúznak, aki nemcsak Budapest és Magyarország, hanem a térség egyik legtehetségesebb, legbefolyásosabb gazdasági és közéleti szereplője volt, fejlesztéseivel Budapest arculatát átrajzolta, kedvezően alakította.

A kormány nevében búcsúzó Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy Demján Sándor a magyar gazdaságtörténet meghatározó alakja volt, modern gazdasági személetet képviselt. Úgy fogalmazott, hogy a vállalkozói világ legendás alakja távozott, akit emberi nagysága, az adott kor kereteit áttörő sikerei, a haza boldogulásáért végzett munkája még életében legendává tett.

"A magyar kormány nevében fejet hajtok Demján Sándor életműve, több évtizedes alkotó munkája, embertársai iránt érzett felelősségérzete, a magyar szellemiség megőrzése érdekében végzett támogató tevékenysége előtt" - fogalmazott Varga Mihály.

Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben a Gárdonyi ÁFÉSZ-nél kezdte. Pályája során számos cég létrehozásánál bábáskodott: 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása.

Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat.

A Demján Sándor Alapítvány több ezer nehéz helyzetben lévő diák, egyetemista ösztöndíját finanszírozza.

Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára.

A hazai kultúráért, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkája elismeréseként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.
(MTI)

Galériánk

Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése Demján Sándor temetése
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!