Emléknap - Varga: akkor is emlékeznünk kell, ha az fáj

Belföld, 2018.02.23

Akkor is emlékeznünk kell a kommunizmus tetteire, ha az fáj; ezzel nemcsak nemet mondunk a rémuralomra, de tisztelgünk is az áldozatok előtt - hangoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából pénteken Óbudán rendezett megemlékezésen.

A kommunista minta soha többé nem találhat magának sem időt, sem helyet arra, hogy mérgezze az emberek gondolatait - jelentette ki Varga Mihály.

A politikus azt is hangsúlyozta, noha lényegét tekintve minden diktatúra egyforma, a magyarok számára a kommunizmus volt az egyik legártalmasabb ezek közül.

Mint mondta, tűrhetetlen mohóságában a kommunista rendszer el akarta venni az emberektől önazonosságukat, hitüket, múltjukat, célja a nemzetek tönkretétele, önállóságuk elvétele, idegen világrendszerbe kényszerítése volt. Az ezt körülvevő csendet a polgári kormány törte meg, amikor 2000-ben úgy döntött, a hallgatás és hamisítás évtizedei után szembe kell néznünk a múltunkkal - hangoztatta.

Varga Mihály az áldozatok emléknapja mellett ennek elemeként említette azt is, hogy 2011-ben az alaptörvénybe foglalták a kommunista bűnök elévülhetetlenségét, két évvel később pedig rendelet született az áldozatok juttatásainak emeléséről.

"Mi tudjuk és hisszük, hogy csak múltunk teljes megismerésére építhetjük jövőnket", a hagyományaikra büszke polgároknak biztonságot adó és önálló Magyarországot - fogalmazott a szónok.

Mint mondta, Közép- és Kelet-Európában akár az egymilliót is elérheti a kommunizmus halálos áldozatainak száma, de ennél jóval többen vannak, akiket "a diktatúra hétköznapi valósága nyomorított meg", hiszen "áldozat az is, akit kifosztottak, kínoztak, megbélyegeztek, meggyőződése miatt üldöztek, és akiktől elvették a szabad választás lehetőségét".

Varga Mihály azt hangsúlyozta: a kommunizmus áldozataira emlékezve érthetjük meg igazán, mekkora érték az, hogy szabad országban élünk és szabad választásra készülünk.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!