Emmi: folytatódik a kormány CT-programja a központi régióban

Belföld, 2019.11.28

Folytatódik a kormány CT-programja a központi régióban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

Mint kiemelték: csak az elmúlt hónapokban mintegy 1 milliárd forint értékben kaptak CT-ket a budapesti kórházak: a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kardiológiai CT-t, a Dél-pesti Centrumkórház egy 64 szeletes készüléket, a Szent Imre Kórház pedig egy 256 szeletes CT-t kapott az Emmi CT-programjának keretében. 2010 óta összesen csaknem 200 milliárd forintot fordított a kormány a CT/MRI vizsgálatok finanszírozására - tették hozzá.

2010 óta 20 új CT-vel és 18 MR készülékkel bővült az ellátás, miközben csaknem 100 régi, elavult készüléket is lecseréltek és újakkal pótoltak. A napjainkban használt egyik legmodernebb képalkotó diagnosztikai eljárás, a PET-CT-k száma pedig megháromszorozódott. Míg 2010-ben 13,7 milliárd forintot, addig idén eddig már csaknem 30 milliárd forintot költött a kormány a CT/MRI vizsgálatok finanszírozására.

Kitértek arra is, hogy Budapesten az utóbbi három évben csaknem ötezer korszerű eszköz került az egészségügyi intézményekbe és minden kerületben hozzáférhetőek a legmodernebb képalkotó diagnosztikai vizsgálatok. Csak a fővárosban 28 CT áll a lakosság rendelkezésére közfinanszírozásban - emelték ki.

Azt írták: a központi régió ellátásnak rendszerszintű, komplex fejlesztéséről Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés népjóléti bizottságának éves meghallgatásán is beszélt. A centrumkórházakat, a 11 országos intézetet, a 13 kórházat (köztük 4 egyházi) és a 32 szakrendelőt érintő program több mint 700 milliárd forintból valósul meg. A hiánypótló korszerűsítésre a kormány 2017-ben 40 milliárd, 2018-ban 30 milliárd, idén 41,9 milliárd forintot fordított. Az egészségügyi fejlesztés jövőre 40 milliárd forintból folytatódik. Eddig összesen mintegy 245 milliárd forint hazai és uniós forrásról született döntés.

Budapest és Pest megye történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztési programjának keretében átgondolt koncepció mentén, a legnagyobb kihasználtságot és a minőségi betegellátást figyelembe véve zajlik a diagnosztikai kapacitás fejlesztése, amelynek köszönhetően csaknem 10 százalékkal emelkedik a diagnosztikai vizsgálati kapacitás Közép-Magyarországon - olvasható az Emmi közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!