Emmi: Magyarország az uniós átlagnál többet költött oktatásra 2016-ban

Belföld, 2018.10.16

Magyarország az európai uniós átlagnál többet költött oktatásra 2016-ban: a GDP 4,9 százalékát fordította rá, a teljes közkiadásokra vetítve ez az arány 10,5 százalék - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára kedden az Európai Bizottság által közzétett Education and Training Monitor 2018 kiadványra hivatkozva.

Maruzsa Zoltán elmondta, az Európai Unió országainak teljesítményét összegző jelentésben megállapították, hogy Magyarországon vonzóbbá vált a pedagóguspálya, és 2017-ben tovább nőtt a jelentkezők száma a tanárképzésben, különösen az óvodapedagógusok és a gyógypedagógusok körében.

A gyógypedagógiai szakon a növekedéshez hozzájárult, hogy míg korábban csak Budapesten volt ilyen képzés, tavaly már hét helyre lehetett jelentkezni az országban, emellett pedig kiterjesztették a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat is erre a szakra - jegyezte meg Maruzsa Zoltán.

A kiadványban pozitívumként emelték ki továbbá a pedagógusok béremelését, valamint az óvodai nevelés terén elért eredményeket - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Utóbbival kapcsolatban ismertette, Magyarországon a 4-6 éves gyerekek 95,7 százaléka jár óvodába, ez magasabb az uniós átlagnál. A roma gyerekek óvodai részvétele pedig közelít az országos átlaghoz, így EU-s szinten az egyik legmagasabbnak, a régió tagállamai között pedig a legmagasabbnak számít.

Közölte, a jelentésben pozitívan nyilatkoztak az érettségi feltételeként bevezetett közösségi szolgálatról, valamint környezettudatosságra épülő programokat megvalósító iskolák egyre növekvő számáról.

Maruzsa Zoltán elmondta: az Európai Bizottság felhívta rá a figyelmet, hogy 10 éven belül jelentős számú pedagógus vonul nyugdíjba. Ezt a minél vonzóbb életpálya kialakításával szeretnék orvosolni - emelte ki.

Beszámolója szerint javasolták azt is, hogy csökkenteni kellene az iskolák közötti teljesítménybeli különbségeket. Ezt a célt szolgálta egyebek mellett az iskolák átvétele az önkormányzatoktól állami fenntartásba - mondta a helyettes államtitkár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!