Emmi: mintegy százötvenen dolgoztak a Nemzeti alaptanterven

Belföld, 2020.03.03

Mintegy százötvenen dolgoztak a Nemzeti Alaptanterven (Nat) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel, hozzátéve: "ismét valótlan információkkal próbálják az ellenzéki médiumok félrevezetni az embereket".

A tárca többször is tájékoztatott arról, hogy a Nat és a kerettantervek kidolgozásában mintegy százötven ember vett részt - írták. "Ennek megfelelően sohasem állítottuk, hogy kizárólag az Oktatási Hivatal által felkért 45 szakember írta" - fogalmaztak.

Hozzátették, hogy a Csépe Valéria akadémikus irányításával készült első munkaverzión mintegy száz szakértő dolgozott, ennek közzétételét követően a projektmunka azonban tovább folyt, és az átdolgozást 2019-ben - az Oktatási Hivatal (OH) megbízásából - azok a szakemberek végezték, akiknek a névsorát kikérte az ellenzék, amit "az akkor éppen aktuális állapot szerint" az OH ki is adott.

Az Emmi beszámolt arról is, hogy számos szakértő a megbízás lejárta után is részt vett az egyeztetésekben, a közös munkában.

Voltak, akik csak a Nat-on, mások csak a kerettanterveken dolgoztak. Nem véletlenül állította a minisztérium, hogy a módosított Nat és a kerettantervek elkészítésében "soha nem látott létszámban dolgoztak szakértők" - hangsúlyozta az Emmi a kommünikében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!