Emmi: ülésezett a köznevelés-stratégiai kerekasztal

Belföld, 2018.01.16

A köznevelés-stratégiai kerekasztal keddi ülésén szó volt egyebek mellett a szakképzési és felnőttképzési törvény január 1-jén hatályba lépett változásáról, továbbá az ebből következő tartalmi szabályozás következő lépéseiről, valamint a diákokat érintő változásokról - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t.

Közleményükben ismertették: a novemberben újjáalakult köznevelés-stratégiai kerekasztalban a kormány tavalyi döntésének megfelelően bővült a testület létszáma és a delegálási joggal rendelkezők köre is, a testületben eddig is résztvevő Nemzeti Pedagógus Kar és az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) pedig nagyobb létszámmal képviselteti magát, illetve új tagként kerültek be a felsőoktatási intézmények által fenntartott gyakorlóiskolák, a tankerületek, a szakképzési centrumok, valamint a négy történelmi egyház.

Közölték: a keddi ülésen a szakképzési és felnőttképzési törvény január 1-jén hatályba lépett változásáról adott tájékoztatást a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, valamint az ebből fakadó kormányrendeleti és miniszteri rendeleti szintű változásokról volt szó, és érintették az ebből fakadó tartalmi szabályozási kérdéseket is. Tart ugyanis a 2020-as érettségit és a szakmai vizsgakövetelményeket módosító rendeletek közigazgatási egyeztetése. Azt írták: a kerekasztal pozitívan fogadta az elhangzott tájékoztatást, és kinyilvánította segítségét, támogatását a további fejlesztési folyamatokhoz a szakképzésben.

Kitértek arra is, hogy a kerekasztal áttekintette a következő hónapokban tárgyalandó szakmai kérdéseket, figyelembe véve az OKNT munkatervét is. Arról született döntés, hogy négy munkacsoport folytatja majd a munkáját: ezek a fenntartói és köznevelés-irányítói; a képzési, továbbképzési, mérésértékelési; a gyermek-tanulói; valamint a pedagógus-munkacsoport.

A kerekasztal ülésének végén a résztvevők tájékoztatást kaptak a tanulókat, hallgatókat január 1-jétől érintő kedvező változásokról a diákhitellel és az ingyenes nyelvvizsgával kapcsolatban, amit a résztvevők pozitívan értékeltek - írták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!