Esperes: vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe

Belföld, 2020.01.06

Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe, valamint a keresőké is, akik képesek kilépni a komfortzónájukból, és nyitottak a természetfeletti hit iránt - erről beszélt Monostori László esperes, plébániai kormányzó az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió hétfő reggeli, közös műsorában.

Az egyházi vezető hangsúlyozta: vízkereszt gazdag ünnep, három történet is kapcsolódik hozzá, egyrészt a napkeleti bölcseké, továbbá az, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban, valamint Jézus első csodája, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta.

A magyar vízkereszt kifejezés Jézus megkeresztelkedéséhez kapcsolódik, főleg vidéken ilyenkor meghívják a papot és áldást kérnek otthonukra, de akár irodákra is - mondta. Ugyanakkor ma a nyugati világban inkább a napkeleti bölcsek történetére koncentrálunk - folytatta az esperes, aki szerint a napkeleti bölcsek közel állnak a mai emberekhez. Sokan nem gyakorolják a vallásukat, de a legtöbb ember szívében ott van a vágy a természetfeletti hit iránt és mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy mi van a halál után. A napkeleti bölcsek példája jól mutatja, hogy a természetfelettit követni érdemes, hiszen amikor ajándékokat vittek a kis Jézusnak, majd hazamentek, többek és gazdagabbak lettek - fogalmazott Monostori László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!