Félmilliárd forintból fejlesztik az egri Markhot Ferenc kórházat

Belföld, 2017.11.15

Mintegy 500 millió forint állami és uniós forrásból fejlesztik az egri Markhot Ferenc kórházat: a beruházások egy része már befejeződött, több projekt most zajlik vagy hamarosan megkezdődik - mondta az intézmény főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Vácity József közölte: a közelmúltban lezárult projektek között van a nővérszálló energetikai korszerűsítése, továbbá a gőzfejlesztő cseréje és a tüdőbeteg gondozó, valamint az igazgatóság főépületbe költöztetése. Jelenleg is tart és várhatóan január végére elkészül emellett az intézmény villamosenergia-szükségletét jelentősen csökkentő napelemrendszer kiépítése a kórház belgyógyászati tömbjén, az új "K" épület és a hotel, valamint a hevesi szakrendelő tetején. Nemrégiben áthelyezték az egyik kórházi patikát, az udvar felőli, a rendelőintézetbe vezető bejárat pedig előreláthatólag még idén megújul - mondta.

További "negyven pontból álló, mintegy 600 millió forint összértékű fejlesztési csomaggal állnak startra készen"; az előkészített projektek pályázati lehetőségre várnak, ezeket 2018 végéig szeretnék megvalósítani - hangsúlyozta.

Nyitrai Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott az eseményen kiemelte: 2010 előtt az akkori szocialista kormányzat az egészségügyet üzletként kezelte, amelyből a pénzt ki kell venni. Ezzel szemben a jelenlegi kabinet szolgálatnak és szolgáltatásnak tekinti, amelyre folyamatosan áldozni kell a színvonal növelése érdekében.

Az elmúlt időszak eredményei között említette, hogy országszerte 77 kórház, 50-nél több rendelőintézet és 97 mentőállomás újult meg. Fontosnak nevezte, hogy az ágazat csaknem 100 ezer dolgozója anyagi megbecsülésben is részesüljön. E téren komoly előrelépések történtek, de sok még a tennivaló - fogalmazott, jelezve, hogy az ápolók bére több lépcsőben 65 százalékkal, míg a mentőké 67 százalékkal emelkedik, és a szakorvosok, valamint a szakgyógyszerészek jövedelme is komoly mértékben növekszik.

Magyarország jövő évi költségvetéséből 542 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint 2010-ben. Ez az összeg 221 milliárd forinttal haladja meg az ágazatra idén fordított költségvetési forrást - emelte ki.

Felidézte: idén nyáron adták át a Markhot Ferenc kórház 7 milliárd forintot meghaladó fejlesztését és ugyancsak a közelmúltban, "egy régi Hospinvest-örökséget rendezve" több mint 1200 dolgozó elmaradt cafeteriáját sikerült kifizetni, ami "kacifántos ügy volt" - mondta.

Jakó Ildikó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ területi igazgatója arról beszélt, hogy Egerben sikerült olyan feltételeket teremteni - az állami források mellett az előző és jelenlegi európai uniós pénzügyi ciklus támogatásainak és az intézmény stabil gazdálkodásának köszönhetően - amelyekkel a betegek és a kórház dolgozói is elégedettek lehetnek. Emlékeztetett, hogy tavaly 15 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak pénzügyi konszolidációjára, és ebből a régió 1,6 milliárd, a megye 600 millió, az egri intézmény 144 millió forint pályázati támogatást kapott kiadáscsökkentő projektekre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!