Felvételi - Corvinus: csaknem negyedével több jelentkező

Belföld, 2021.07.22

Idén 24 százalékkal több felvételiző jelentkezett első helyen a Budapesti Corvinus Egyetem képzéseire, mint tavaly; az angol nyelven induló képzésekre több mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök este az MTI-vel.

A közlemény szerint a két évvel ezelőtt alapítványi fenntartásba került Corvinus stratégiai célja, hogy 2030-ra a közép-kelet-európai régió legjobb egyetemévé váljon a gazdaság- és társadalomtudományok területén. "Ezt az elitképzéssel és a nemzetköziesítéssel kívánja az egyetem elérni" - írták.

A magas szintű, minőségi oktatás érdekében a Corvinus az idén a tavalyihoz képest jóval több jelentkezőből kevesebb diákot vett fel alapszakjaira, magasabb ponthatárokkal.

"Ezáltal az oktatók tömegképzés helyett minőségi oktatást tudnak nyújtani a kiemelkedő képességű hallgatóknak" - közölték, hozzátéve, a hallgatóktól azt várja a Corvinus, hogy "egyetemi éveik alatt elsődlegesen a tanulmányaikra fókuszáljanak". Ehhez - mint folytatták - az egyetem minden támogatást megad: a legjobb hallgatóknak akár havi 70 ezer forint összegű tanulmányi ösztöndíjat is biztosít a fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány, az összeg több mint kétszerese az állami ösztöndíjnak.

Beszámoltak arról, hogy idén ősztől a Corvinus legnépszerűbb és legnagyobb alapszakja, a gazdálkodási és menedzsment teljesen megújult. "Nyugat-európai mintára, egy generalista tudást adó, modern üzleti alapszakká alakult át, amelybe integrálódtak a korábbi kereskedelem és marketing, turizmus-vendéglátás, emberi erőforrások és vidékfejlesztési agrármérnök alapszakok" - áll az írásos összegzésben.

A kommüniké a megújult szak nagy előnyének nevezte, hogy a felvételizőknek nem kell 18 évesen eldönteniük, pontosan melyik üzleti területre szeretnének specializálódni, ráérnek a képzés utolsó évében meghozni ezt a döntést.

A tájékoztatás szerint a magyar nyelvű gazdálkodási és menedzsment alapszakon 24 ponttal emelkedett a térítésmentes képzési helyre szükséges ponthatár, 451 ponttal lehetett bekerülni. Ugyanennek a szaknak az angol nyelvű képzési formájára tavaly 434, idén viszont már 466 pont kellett a bejutáshoz. A szak különböző formában induló képzéseire összesen 718 diákot vett fel az egyetem - ismertették.

A Corvinus kitért arra is, hogy az országban egyedülálló alkalmazott közgazdaságtan alapszakra való bejutáshoz is 35 ponttal több kellett, mint tavaly. 445 ponttal lehetett bekerülni ennek a szaknak a Corvinus Ösztöndíjas helyére, angol nyelvű támogatott képzési formájára pedig 442 pont kellett a felvételhez.

Hozzátették: "kiugróan magas", 472 pont kellett idén a tavaly óta csak angol nyelven induló nemzetközi gazdálkodás alapszak ösztöndíjas helyére való bejutáshoz, erre a szakra összesen 198 diákot vettek fel.

Az egyetem népszerű társadalomtudományi képzéseire sem volt könnyű idén bekerülni - írták, ismertetve, hogy az angol nyelvű nemzetközi tanulmányok alapszakra 468 pont, amíg az angol nyelvű kommunikáció- és médiatudomány alapszakra 442 pont kellett a támogatott képzési helyre való felvételhez.

A közlemény stratégiai célnak nevezte a Corvinus nemzetköziesítését, amelynek fontos része, hogy az egyetem egyre több szakát angol nyelven is, vagy kizárólag angol nyelven hirdeti meg.

Angol nyelvű képzés esetén 2021 szeptemberétől már idegennyelvi hozzájárulást sem kell fizetniük a Corvinus Ösztöndíjas hallgatóknak.

Idén jelentősen nőtt a felvételizők érdeklődése az idegennyelvű képzések iránt, több mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen angol nyelven induló képzésre, mint tavaly. Az idei felvételi eljárásban felvett összes hallgató 20 százaléka külföldről jelentkezett, dacára az egy éve tartó járványhelyzetnek.

Az egyetem jelezte, hogy mesterképzéseire idén is mintegy annyi hallgatót vett fel, mint a tavaly, összesen 641-et.

A következő években cél, hogy a mesterszakok nagy részét kizárólag angol nyelven indítsák - hangsúlyozták, azt is közölve, hogy azoknál a mesterszakoknál, ahol indokolt és megvalósítható, nyugat-európai mintára bevezetik az egyéves mesterképzést.

A Budapesti Corvinus Egyetem megújulásának részeként az elmúlt két évben nyugat-európai mintára elkezdte átalakítani képzési portfólióját. Az elkövetkező években a mostaninál kevesebb szakkal indított, generalista tudást adó alapszakos képzési portfólió, illetve specialista mesterszakos képzési portfólió létrehozása a cél, a munkaerőpiac igényeire reflektáló megújított és itthon egyedülálló új szakok indításával - írták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!