Felvételi - Növelte hallgatói számát a Szegedi Tudományegyetem

Belföld, 2018.07.26

Növelte hallgatói számát a központi felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az intézmény 5817 új diákot vett fel - közölte Gellén Klára oktatási rektorhelyettes csütörtökön sajtótájékoztatón a Tisza-parti városban.

A külföldi hallgatók jelenleg is folyó felvételi eljárásának eredményeként várhatóan több mint hétezer új hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n - mondta.

Hozzátette, hogy az új hallgatók közül 3761-en alapképzésen, 718-an mesterképzésen, 945-en osztatlan, 393-an pedig felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Állami ösztöndíjas képzésen 4695, önköltséges finanszírozási formában 1122 új hallgató tanul majd a szegedi egyetemen - közölte a rektorhelyettes.

A munkaerőpiaci igényekhez igazodva - a tavalyihoz képest 15 százalékkal - emelkedett az informatikai képzési területre felvettek száma. Szintén 15 százalékkal nőtt a jogi, 10 százalékkal a gazdaságtudományi, 8 százalékkal a bölcsészettudományi képzési területen tanulmányaikat megkezdők száma. Jelentősen - 20, illetve 25 százalékkal - több hallgatót vettek föl a művészeti és művészetközvetítési területre az SZTE-n - tudatta az oktató.

Hozzátette: ugyancsak a munkaerőpiaci trendekhez igazodva nőtt (11 százalékkal) a távoktatás és (7 százalékkal) a levelező képzési formát választók száma.

Forgács Tamás, az SZTE Tanárképző Központjának főigazgatója kifejtette, az előző évhez képest mintegy 8 százalékkal emelkedett a pedagógusképzésre felvettek száma. Újdonságként megjelentek a rövid ciklusú képzések, amelyekre a már diplomával rendelkezők jelentkezhettek. A felvettek zöme állami finanszírozási formában tanul majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!