Fidelitas-kongresszus - Szijjártó: diplomáciai akadémia nyílik

Belföld, 2019.11.30

Diplomáciai akadémia nyílik jövő szeptembertől, ennek elvégzése a feltétele lesz annak, hogy valaki a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) dolgozzon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

A tárcavezető a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán kiemelte: a diplomáciai akadémia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésével versenyképes képzési rendszert hoznak létre azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket akarják képviselni a világban. Ez nem könnyű, de felemelő feladat - tette hozzá.

Kifejtette: az elmúlt öt évben a külügyminisztérium vezetőjeként sok fiatalra számíthatott abban a munkában, amelynek sikerét többen próbálták gátolni. A KKM-ben a Fidelitasból érkezők nagy szerepet vállaltak abban, hogy a magyar külpolitikát meg tudták újítani, túl tudtak lendülni "a merjünk kicsik lenni hozzáálláson", azon, hogy ha valami konfliktus adódott, az volt a cél, hogy "húzzuk össze magunkat kicsire" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: ezzel szemben mára a magyar külpolitika alaptézise, hogy büszkék arra, hogy egy több mint ezeréves keresztény államot képviselnek, amely a történelem során sokszor védte a keresztény értékeket, amelynek tagjai hosszú ideig küzdöttek a nemzet szabadságáért, és amely elérte, hogy kimondhatja: "velünk senki sem szórakozhat". Mindebben a fiatal, a Fidelitasból érkező kollégáknak nagy szerepük van - mondta.

Szijjártó Péter kitért rá: mára Magyarország oly mértékben megerősödött, hogy nem az EU szégyenpadján ül, hanem európai sztenderdekkel mérve is kimagasló gazdasági teljesítményt nyújt. Nagy versenyelőnyre tettek szert a külgazdaság és a külpolitika összekapcsolásával, és azért dolgoznak, hogy a magyar gazdaság teljesítménye és versenyképessége folyamatosan javuljon - közölte.

Elmondta: a magyar diplomaták teljesítményét azon mérik, hogy munkájuk nyomán hány nemzetközi vállalat választotta beruházása helyszínéül Magyarországot és hány magyar cégnek teremtettek lehetőséget az érvényesülésre a nemzetközi piacokon. Ezen újfajta szemlélet meghonosításában is nagy szerepet vállaltak a fiatalok - fűzte hozzá.

A külügyminiszter beszéde végén sok sikert kívánt a Fidelitas leendő elnökének, Illés Boglárkának.

Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte: a kormány az elmúlt 9 évben folyamatosan olyan iránytűt követett, amelyet nem szabad szem elől téveszteni, a magyar érdekek megalkuvás nélküli képviseletét.

Úgy látja, a világ olyan gyorsan változik, hogy ma tanácsot adni arról, hogy pár év múlva mi lesz, nagyon nehéz, és szinte lehetetlen felkészülni a változásokra. A fejlemények a gazdaságban is gyökeresen megváltoztatnak mindent - tette hozzá.

Közölte: a fiatalok a világ legjobb lehetőségeihez mérik a hazai feltételeket, így nekik az a dolguk, hogy megteremtsék a körülményeket, hogy a nagyon gyorsan változó világhoz alkalmazkodni lehessen. A legfontosabb a gyorsaság, és a kormány is aktívan reagál a változásokra - vélte.

Tarlós István miniszterelnöki megbízott kiemelte: a Fidelitas tagjai konzervatívok, kereszténydemokraták és nemzetiek. A szervezet határon túli kapcsolatokat is sikerrel ápol - tette hozzá.

Úgy vélte, a legfontosabb sorskérdések vannak most napirenden, ilyen a nemzetállamiság, a családpolitika, a klímaváltozás, valamint a migráció, a népességcsere, amelynek következtében az azonosság- és identitástudat is sérülhet.

Tarlós István köszönetet mondott a Fidelitasnak, hogy tagjai "odatették magukat" időt és energiát nem kímélve a kampányában.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke arról beszélt, hogy a mai a történetük eddigi legnagyobb kongresszusa. 2015 óta, amióta ő vezeti a Fidelitast - mondta -, több mint 3 ezer taggal bővültek.

Kitért rá: a Fidelitas Közép-Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezete, több tagjuk van mint, a legtöbb ellenzéki pártnak. A számok is azt mutatják, hogy szövetségesüket, a Fideszt ma is sok fiatal támogatja, de még sok a teendőjük - vélekedett.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!