Fidesz-kongresszus - Varga Judit: kitartó politikánkkal egész Európát megváltoztathatjuk

Belföld, 2021.11.14

Érdemes volt vállalni a konfliktusokat a brüsszeli bürokratákkal, és tűzön-vízen át képviselni a magyar emberek érdekeit, mert kitartó és következetes politikánkkal szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán Budapesten vasárnap.

A tárcavezető úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban voltak elkeseredett pillanatai, mert jogászként sokszor azt látta, hogy uniós intézmények a legalapvetőbb jogelveket is felrúgják az ideológiai elvárások teljesítése érdekében. Hozzátette: voltak olyan pillanatok is, amikor azt gondolta, hogy teljesen feleslegesen vesztegetik az időt olyan emberek meggyőzésére, akiknek már régen megírták a nemzetközi NGO-k, hogy mit kell mondaniuk vagy gondolniuk Magyarországról.

Szerinte ugyanakkor az elmúlt időszakban mintha valami gyökeresen megváltozott volna. "Igazunk lett. A magyar embereknek lett igaza az igazán fontos dolgokban" - folytatta. Szerinte igaza lett a kormánynak abban, hogy a pénzügyi válságban nem a bankokat támogatta, hanem az embereket, igaza lett a rezsiharcban, és az illegális bevándorlás megállításakor is, hiszen ma már számos ország másolja a magyar lépéseket.

Hangsúlyozta: "igazunk lesz abban is, hogy megállítjuk az LMBTQ lobbit az iskolák kerítésénél."

Kijelentette: érdemes volt harcolni a brüsszeli bürokratákkal, "ellenállni a liberális gőzhengernek", "viaskodni Tavaresekkel, Sargentinikkel" és a "szélkakassá változott Európai Néppárttal".

"Azért érdemes vállalni a konfliktusokat és tűzön-vízen át képviselni a magyar emberek érdekeit, mert kitartó és következetes politikánkkal szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is" - mondta.

A miniszter hangsúlyozta azt is: a baloldal csak ideológiákat szül, teóriákat gyárt, csúcsokat hív össze, és hangzatos célokat tűz ki, közben pedig azt mondja, hogy mindenre a még több Európa a megoldás. Ezzel szemben - folytatta - Magyarország szövetségeseivel együtt kiáll a nemzetállamok szuverenitása mellett, mert hisz abban, hogy mindenkinek a saját szülőföldje és az ott élő emberek érdeke a legelső.

Nem akarunk egy "neo-marxista birodalom létrehozásában" részt venni - jelentette ki, hozzátéve, inkább megmutatják, hogy van a valóságban is működő alternatíva, egy olyan Európa-politika, amivel már sikerre vittek számos ügyet.

Úgy vélte: itt az ideje, hogy segítsenek Európának is visszatalálnia önmagához. Ezért mindenkit, még a "liberális médiával megfélemlített európai politikusokat" is csak arra bíztatta, mondják el a valódi véleményüket, mert a demokráciában élni annyit jelent, hogy nem kell félni.

Szerinte a magyaroktól azt is megtanulhatják az európaiak, hogyha szilárd a hitük, és valóban szeretik a hazájukat, akkor sikerülni fog.

Úgy értékelt: sok mindent elértek az elmúlt időszakban, és tudják már azt is, hogy megéri vállalni a konfliktusokat a hazáért, a kultúráért, a gyermekekért, és az alkotmányos identitás védelméért.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a kongresszusi beszédében kiemelte: sorsdöntő választásra készülünk, a jövőnk a tét.

Közölte: szüleink és nagyszüleink kezdték el 1956-ban a kommunista rendszer lebontását, a rendszerváltoztató folyamatot, amelyet a szovjet tankok eltiportak. Az, hogy 2006 "véres gyalázata" nem lett végzetes, az elmúlt évek kétharmados összefogásának, a nemzet teljesítményének köszönhető - mondta. Hozzátette: a Fideszben érvényesül mindaz, amit az MDF képviselt 1987 és 1990 között.

Úgy látja, háború van, támad egy balliberális globalista csoport, a "szivárványosok", az LMBTQ-aktivisták, Brüsszel és a nyugati sajtó is. Mindezek ellenére 2010 óta aranykort él a nemzet - vélekedett.

Gyopáros Alpár, a Magyar Falu program kormánybiztosa arról beszélt, hogy napjainkban a falvak reneszánszát éljük, és minden szükséges intézményt újranyitnak, amelyet a baloldal bezárt. A vidéki, falusi embereket a baloldal zsigerből lenézi - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a Magyar Falu program legfontosabb eredménye a fejlesztéseken kívül, hogy visszaadta a vidéki emberek hitét, és köszönet illeti a miniszterelnököt a programért. A falvakban élők bízhatnak a kormányban, és amíg a Fidesz van hatalmon, építenek, fejlesztenek és megerősítik a vidéket - jelentette ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!