Fidesz: kórházstopot rendelt el a Fővárosi Közgyűlés

Belföld, 2019.12.03

Kórházstopot rendelt el a Fővárosi Közgyűlés, amikor a balliberális többség leszavazta a dél-budai centrumkórház megépítését támogató előterjesztést - mondta Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus szerint ez azt jelenti, hogy a balliberális képviselők emberek életével játszanak, vagyis egyáltalán nem érdekli őket a budapestiek egészsége. Hozzátette: a kórházépítés megakadályozása felér egy bűncselekménnyel.

A fővárosi közgyűlési többség a múlt heti ülésen nem támogatta azt a módosító javaslatot, amelyet a Fidesz-KDNP nyújtott be a dél-budai centrumkórház eredeti tervek szerinti megvalósítása érdekében. A testület ehelyett először egy olyan ellenzéki javaslatot fogadott el, amely az erre szánt forrásokat a Szent Imre- és a Szent János-kórházhoz irányította volna át, azonban később Horváth Csaba (MSZP) bejelentette, visszavonják az erre vonatkozó indítványukat, így a megismételt szavazáson az eredeti javaslatot hagyták jóvá, amely nem tér ki a szuperkórház sorsára.

Pesti Imre kedden hangsúlyozta: a balliberális pártok az elmúlt években rendre azzal támadták a kormányt, hogy elhanyagolja az egészségügyet, és azt ígérték, látványos fejlesztések lesznek, ha hatalomra kerülnek. Tették ezt aközben, hogy a kormány 450-550 milliárd forintot költött az elmúlt években a vidéki kórházak fejlesztésére, illetve 700 milliárd forintot kívánnak fordítani a főváros, illetve az agglomeráció egészségügyi infrastruktúrájának megújítására - fűzte hozzá.

Ám alig telt el egy hónap - folytatta -, és kiderült, hogy semmi nem igaz "a Gyurcsány Ferenc által mozgatott csapat", a balliberális polgármesterek ígéreteiből. Kiderült, hogy a fővárosi egészségügy fejlesztésére vonatkozó ígérgetés hamis, és csupán politikai cirkusz része volt, vagyis átverték a budapestieket - mondta a politikus.

A sajtótájékoztatón a képviselő látványterveket mutatott be az 1000 ágyasra tervezett dél-budai centrumkórházról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!