TV műsor

Fidesz: az ellenzék nem támogatja az egészségügyi dolgozók béremelését

Belföld, 2017.12.04

Ha az ellenzéken múlna, akkor az egészségügyi dolgozók nem kaphatnának béremelést - mondta a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Puskás Imre közölte: az ápolók, a mentőápolók, a szakorvosok, a mentőorvosok és a szakgyógyszerészek ezekben a napokban kapják meg decemberi illetményükkel azt a béremelést, amely egy több évig tartó sorozat részeként az egészségügyi dolgozókat érinti.

Hozzátette: az ápolók novemberben 12 százalékos béremelést kaptak, míg a szakorvosok és a szakgyógyszerészek 100 ezer forintos emelésben részesülnek.

Puskás Imre hangsúlyozta: ha az ellenzéken múlna, akkor az egészségügyi dolgozók béremelést sem kaphatnának, hiszen az ellenzék sem tavaly, sem idén nem támogatta az egészségügyi dolgozók béremelésére fedezetet nyújtó költségvetést.

Kiemelte: az egészségügyi dolgozók 2010 előtt nem hogy béremelésre nem számíthattak, hanem még egy havi bért is elvettek tőlük Gyurcsányék, illetve a szocialista-liberális kormányok. Ezekben az években az egészségügyből 600 milliárd forintot vontak ki, aminek következtében a kórházak eladósodtak és romlott az egészségügyi ellátás színvonala - mutatott rá Puskás Imre, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy több ezer egészségügyi dolgozót is elbocsátottak ebben az időszakban.

2010 előtt a szocialista-liberális kormányok legnagyobb áldozata az magyar egészségügy volt - értékelt.

Puskás Imre szerint most sok-sok ígéretet lehet hallani az egészségüggyel kapcsolatban a "Gyurcsány-párttól", a szocialistáktól és a Jobbiktól is, de ezek valóságtartalma "rendkívül szerény", sokkal inkább az látszik, hogy az ellenzék számára nem érdekes, mi történik az egészségügyben.

Rámutatott: ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány 2010 után mindent megtett annak érdekében, hogy pótolja az egészségügyből kivont jelentős pénzt, és így helyreálljon az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése is.

Ennek érdekében a kormány 2010-et követően az első között emelte meg az egészségügyben dolgozók bérét, és egy több évre elnyúló, nagyon jelentős béremelési megállapodást hozott létre - tette hozzá.

Elmondta: az ápolók bére tavaly 26,5 százalékkal, idén 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben pedig további 8-8 százalékkal emelkedik, így 2016. és 2019. között összesen 65 százalékkal nő. A mentősök ezeken a béremeléseken túlmenően 2018 januárjában további 10 százalékos béremelésben részesülnek, így összesen 67 százalékkal nő a bérük - mondta Puskás Imre.

Ismertette: a szakorvosok és a kórházakban dolgozó szakgyógyszerészek tavaly 107 ezer forintos béremelést kaptak, amit idén további 100 ezer forintos emelés követett, míg a szakvizsgával nem rendelkező orvosoknak és gyógyszerészeknek 50 ezer forinttal növekedett a bérük.

Hangsúlyozta: ezeknek a béremeléseknek köszönhetően 98 ezer egészségügyi dolgozó illetményét sikerült növelni, és ennek is köszönhető, hogy ők ott maradnak állásaikban, maradnak Magyarországon és szolgálják magyar egészségügy magas színvonalát.

A Fidesz szóvivőjét arról kérdezték, hogy nem tartja-e soknak, hogy a kormány július és október között mintegy 5 milliárd forintot költött kommunikációra, amiben még nincs benne a nemzeti konzultációs kampány.

Puskás Imre úgy vélte: természetes, hogy költségei vannak azoknak a tevékenységeknek, amelyek az emberek tájékoztatását szolgálják.

A demokráciának költségei vannak, de nem lehet jól működtetni, ha ezeket megspóroljuk - mondta a szóvivő. Szerinte szükség van ezekre a forrásokra annak érdekében, hogy az embereket tájékoztassák a számukra fontos kérdésekről.

Puskás Imrét arról is faggatták, hogy a Fidesz nem tartja-e visszásnak, hogy a miniszterelnök vejének családja 500 millió forintos hitelből vett földeket Fejér-megyében, amihez egy részben állami tulajdonú banktól kaptak kölcsönt.

A Fidesz szóvivője erre úgy válaszolt: 30 ezer magyar gazda vett részt ebben a programban, ezek a feltételek adottak voltak, ezt mindenki igénybe vehette, így ebben nem lát semmilyen szenzációt. Hozzátette: a bankok üzletpolitikájuknak megfelelően döntik el, hogy milyen célra nyújtanak hitelt.

Puskás Imre nem kívánta kommentálni az orvosi kamara tagdíjemelésével kapcsolatos kérdést, mert mint mondta, a kamara önálló testület, amely belső szabályzat szerint hozza meg döntéseit, így a kormánynak, és különösen a Fidesznek ebbe nincs beleszólási joga.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!