Fidesz: kit sikerül még megvennie Simicska Lajosnak?

Belföld, 2017.06.20

A Fidesz szerint jelenleg egyértelműen a pártok fekete finanszírozását lehetővé tévő rendszer működik, amit mindenképpen kezelni kívánnak - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a rendkívüli parlamenti ülésnapról tartott sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. A Fidesz elnökségi ülésen tárgyalt a kérdésről.

Kósa Lajos elmondta: az "ügy" kezelésre szorul, hiszen az LMP Simicska Lajoshoz köthető cégektől 12 millióért 150 helyet, míg a Jobbik saját bevallása szerint 24 millióért mintegy 3600 plakáthelyet bérelt. "Ordít, hogy ez korrupció", s olyan, a pártok fekete finanszírozását lehetővé tévő rendszer működik, amit az ellenzék fenn kíván tartani, a Fidesz ugyanakkor szeretné a helyzetet kezelni - mondta. Hozzátette: minden javaslatra nyitottak, ami a korrupciót megfékezi. Szerinte ha nem lesz változás, az azt jelentené, hogy "mindent szabad".

Úgy fogalmazott: aki nem fogadja el a pártok fekete finanszírozását lehetetlenné tevő szabályozást, az a korrupció pártjára áll. Szerinte a változtatásokat elvető ellenzéki pártok kiírták magukra, hogy "gyertek kedves milliárdosok, olcsók vagyunk, nagybani árat is felszámolunk". Úgy látszik, van, akit Simicska, illetve a Jobbik meg tud győzni arról, hogy a korrupció fenntartása fontos - mondta Kósa Lajos.

Mint mondta, a Jobbik az egész Simicska-ügyet nem valamiféle múló elmezavarként, botlásként értelmezni, hanem teljesen tudatosan "ráálltak a korrupció politikájára", azt képviselik, hogy a pártot lehessen feketén finanszírozni.

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke jelezte: támogatni tudják, hogy a választási eljárási törvényben rögzítsék, a kormány a jövőben semmilyen formában ne folytathasson kampánytevékenységet kampányidőszakban.

Hozzátette: az MSZP azon javaslata ugyanakkor elfogadhatatlan és alkotmányellenes, amely szerint csak azoknak a szervezeteknek, jogi személyeknek és magánszemélyeknek legyen joguk bármilyen politikai véleményt bemutatni, amelyek kampánytámogatottként önmagukat regisztrálják; azokat a szervezeteket, amelyek uniós pénzhez vagy költségvetési forráshoz jutottak, kizárnák. Gulyás Gergely azt mondta, az az álláspontjuk, hogy miután a választási kampánytevékenység egyértelműen a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenység, abból senkit nem lehet kizárni, mert az a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását is jelentené.

Ha a Társaság a Szabadságjogokért a választási kampány alatt olyan sajtótájékoztatót tart, amelyen azt mondják, Magyarország megítélése romlott a kormányzati politika miatt, akkor ez a választói akarat befolyásolására alkalmas - hozott egy konkrét példát az MSZP javaslatával kapcsolatban.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: hajlandók az átláthatóságot célzó minden javaslatot támogatni. Arra is készek, hogy korlátozzák vagy akár tiltsák, hogy civil szervezetek politikai hirdetéseket vagy reklámokat tehessenek közzé, de a véleménynyilvánítás szabadsága az állampolgároknál és civil szervezeteknél nem korlátozható semmilyen formában - mondta.

Kitért arra is: megdöbbenve tapasztalták, hogy egy olyan javaslat is megjelent a szocialisták indítványai között, amelyről korábban a Fidesz-frakció kezdeményezésére ötpárti egyeztetés volt, és azt az ellenzéki pártok elutasították. Eszerint azok a pártok, amelyek nem érnek el egy meghatározott eredményt a választáson, fizessék vissza az állami kampánytámogatást. A Fidesz szerint ennek 0,5 százaléknak kellene lennie, az MSZP 1 százalékot javasol, valamint személyes, egyetemleges és vagyoni felelősséget a pártvezetés részéről. Az utóbbit el tudják fogadni, de nem szeretnének senkit kizárni, és azt magukra venni, hogy a most megalakuló törpepártok közül bárkit kirekesztenének - közölte.

Jelezte: a módosító javaslatokról az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteki ülésen tárgyal majd.

Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje nem támogatja a plakáttörvényhez módosító javaslatok benyújtását, azt mondta: Botka László "számos korrupciós botrány főhőse volt", nem áll távol tőle ez a gondolkodásmód. Lehet, hogy arra gondolt, jó lesz az MSZP-t fekete pénzekből finanszírozni, "b" lehetőség, hogy Simicska Lajos keze idáig elér - jegyezte meg.

Gulyás Gergely az amerikai külügyminisztériumnak a civil törvénnyel összefüggésben megfogalmazott véleményéről azt mondta: tárgyi tévedésektől hemzseg, és visszautasítják az abban foglaltakat. A magyar jogszabály senkit nem bélyegez meg - jelentette ki a kormánypárti politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!