Fidesz: népességcserén dolgoznak a Soros-szervezetek

Belföld, 2018.01.24

A Fidesz-frakció szóvivője szerint a Soros-szervezetek gyakorlatilag egy népességcserén dolgoznak, migránsokat szeretnének látni Magyarországon a magyar emberek helyett.

Halász János szerdán Budapesten, újságírók előtt arra reagált, hogy az Origo keddi cikkében idézett egy a hírportálon 2015-ben megjelent interjúból, amelyben Melegh Attila, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület felügyelőbizottságának (fb) elnöke arról beszélt: a bevándorlás azért is jó, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség.

A Fidesz-frakció szóvivője erre azt mondta: felháborítónak, elfogadhatatlannak tartja a Soros György által is támogatott Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület fb-elnökének nyilatkozatát, amely újabb bizonyíték arra, min is dolgoznak valójában a Soros-szervezetek, "napnál is világosabb, hogy mire készülnek".

"Ha nem állítjuk meg a Soros-tervet, akkor látjuk, ez vár Magyarországra. Ők gyakorlatilag bevándorlóországgá akarnak tenni bennünket, ahol majd jó, hogy ha a magyar embereket megtűrik. Mi ezt nem engedjük, mi magyar Magyarországot akarunk, ezért is nagyon fontos a Stop Soros-törvénycsomag, melyet a frakció támogat" - közölte Halász János.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!