Fővárosi Közgyűlés - Karácsony: újratervezés nélkül élhetetlenné válik Budapest

Belföld, 2020.06.24

Budapest nem térhet vissza azokhoz a rossz döntésekhez, amelyek a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságot előidézték, újratervezésre van szüksége, különben élhetetlenné válik - mondta a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Karácsony Gergely napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta, a fővárosnak minden eddiginél rosszabb anyagi feltételek mellett kell végrehajtania ezt a változtatást.

Úgy fogalmazott, több korábbi kormány is fejőstehénként kezelte Budapestet, a jelenlegi kabinet azonban a vágóhídra is ki akarja vinni. Elmondta, 30 év alatt idén először fordulhat elő, hogy Budapest az állami költségvetés nettó befizetőjévé válik, vagyis a főváros finanszírozza majd a kormányt, és nem fordítva.

A testület, ülése elején, három közelmúltban elhunyt díszpolgárára emlékezett. A fővárosi önkormányzat Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Benedek Tibor szintén háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót és Bálint György kertészmérnököt is saját halottjának tekinti.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt sok veszteség érte a várost, ezért az elhunyt díszpolgárok mellett azokról is meg kell emlékezni, akik életüket vesztették ebben az "aljas betegségben".

A főpolgármester köszönetet mondott a budapestieknek, amiért példát mutattak a járvány elleni védekezésben.

Budapest megtette a magáét, bebizonyította, hogy erős város és erős közösség - fejtette ki, majd hozzátette, a kormány nem adott a főváros vezetésének megfelelő tájékoztatást és támogatást a járvány elleni védekezéshez, így saját erőből kellett védőfelszereléseket beszerezniük.

Szólt arról is, hogy tettekben is ki fogják fejezni köszönetüket az egészségügyi és szociális dolgozóknak, továbbá hálásak azoknak is, akik biztosították a város zökkenőmentes működését.

Karácsony Gergely kijelentette, annak ellenére sem enged az élhető város víziójából, hogy a járvány miatti bevételkiesések és a kormányzati elvonások miatt 65 milliárd forintot kellett zárolnia a költségvetésben, ami fejlesztések elmaradásával jár.

A főpolgármester brutális megszorításoknak nevezte a kabinet által elvont forrásokat, amelyekből szerinte akár minden évben fel lehetne újítani a Lánchidat.

Azt mondta, a kormánnyal ellentétben nem a nagyvállalatokat és "pénzembereket", hanem az "egyes embereket" és kisebb vállalkozásokat akarják támogatni, továbbá a klímaváltozással, a lakhatási válsággal és a munkaerőpiaci kiszolgáltatottsággal szemben is fel kívánnak lépni.

Fontosnak nevezte, hogy a jövőben visszaállítsák a közösségi közlekedés iránti bizalmat, különben - mint mondta - a város belerokkan az autóforgalomba. Ezzel összefüggésben közölte, kialakítják a pesti fonódó villamosvonalat, új buszsávokat jelölnek ki. Közölte továbbá, hogy a város jól reagált az új kerékpársávokra, soha ennyien nem bicikliztek Budapesten.

Bese Ferenc (független) Soroksár polgármestere napirend előtti felszólalásában Karácsony Gergely azon döntését bírálta, amely alapján Budapest 2023-ig nem ad forrást négy kerület fővárosi fenntartású útjainak fejlesztésére. A főpolgármester válaszában azt mondta, szakmai döntés született.

Horváth Csaba (MSZP) igazságtalannak nevezte, hogy a kormány nem biztosít elég forrást a budapesti útfelújításokra.

Láng Zsolt (Fidesz) kijelentette, Karácsony Gergelynek abba kellene hagynia a politikai csatározást a Lánchíddal kapcsolatban, és bele kellene vágnia a felújításba. Tüttő Kata (MSZP) főpolgármester-helyettes válaszában azt mondta, sürgősen kiírják a feltételes közbeszerzési eljárást, addig pedig a közútfenntartó végzi a szükséges karbantartási munkákat.

V. Naszályi Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere felszólalásában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a fővárosi Fidesz Facebook-oldalán olyan fényképet tett közzé, amelyen Karácsony Gergely arcképe szerepelt Szálasi Ferenc nyilas vezető alakján.

Láng Zsolt erre válaszolva közölte hibáztak, egyetértenek azzal, hogy vannak a történelemnek olyan személyei, akikkel nem szabad viccelni. Hangsúlyozta, az érintett szerkesztő nem tudta, hogy a kép eredetileg kit ábrázol, de amint ez kiderült, azonnal elnézést kértek és levették azt az oldalukról. Láng Zsolt azt mondta továbbá, hogy a képet eredetileg Karácsony Gergely támogatói készítették, a főpolgármester védelmében.




(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!