Független jelöltjeként indul Márki-Zay Péter a polgármesteri posztért Hódmezővásárhelyen

Választás 2018, 2018.01.05

Független jelöltjeként indul Márki-Zay Péter a polgármesteri posztért Hódmezővásárhelyen. A közgazdász pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, indulásának az a szigorú feltétele volt az ellenzéki pártok felé, hogy ellene más párt- vagy független jelölt ne induljon.

Hangsúlyozta, párttámogatást nem fogad el, szakértelmet, párttagok mint "egyszerű hódmezővásárhelyi emberek" segítségét ugyanakkor szívesen veszi. Példaként az induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését említette.

Pártoktól pénzt sem fogad el, de mint mondta, az elmúlt napok tapasztalatai alapján a vásárhelyi emberek "bőven össze fogják adni" a kampányhoz szükséges anyagi támogatást.

A magát konzervatív, keresztény embernek valló közgazdász a legfontosabb feladatnak Hódmezővásárhelyen a munkahelyteremtést nevezte.

Márki-Zay Péter szerint a felelőtlen gazdálkodás és a közpénzek elherdálásának következménye a városban kivetett ingatlanadó. Úgy fogalmazott, gyakorlott vezetőként ügyelni fog az átlátható közbeszerzésekre és a beruházások hatékonyságára.

Kijelentette, megválasztása esetén polgármesterként meg fogja jeleníteni a vásárhelyiek véleményét és "harcolni fog az önkény ellen".

Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester halála miatt kellett időközi választást kiírni. A február 25-i voksoláson a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester indul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!