Görögkatolikus templom épül Debrecenben

Belföld, 2020.07.11

Alkonyati zsolozsma keretében helyezik el ma délután Debrecen új görögkatolikus templomának alapkövét: a Szentháromság-templom a Tócóskertben épül fel - közölte a Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtószolgálata az MTI-vel.

Közleményük szerint a 200 ember befogadására alkalmas, mintegy 250 négyzetméter alapterületű templom csaknem 300 millió forint saját forrásból valósul meg a megyeszékhely délnyugati részén lévő lakótelepen.

Emlékeztettek: Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2010-ben alapította a debrecen-tócóskerti görögkatolikus szervezőlelkészséget, a debreceni önkormányzat pedig telket adott "lelki hajlék és közösségi ház" építésére, de akkor a templomépítést anyagi források hiányában nem tudták elkezdeni.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye 2018-ban tervpályázaton választotta ki a Szentháromság görögkatolikus templom építész tervezőjét és a templom tervét. A kivitelező debreceni székhelyű Társ-95 Kft.-vel július elsején írták alá a vállalkozási szerződést a templom építéséről, az alapkő elhelyezésével pedig megkezdődik az építkezés - közölték.

Azt írták: a debrecen-tócóskerti görögkatolikus szervezőlelkészségnek különböző korosztályokat sikerült megszólítania. A közösségben bibliakör, Szent Rita-imacsoport, férfiak köre, több családcsoport, párkapcsolati műhely, hittanosok és az elsőáldozásra készülők csoportja is működik. Közösségi programokat, családi napot, nyári gyermektábort is szerveznek.

A vallásukat gyakorlók egyre gyarapodó száma indokolja, hogy saját temploma mellett közösségi háza is legyen a tócóskerti görögkatolikusoknak - jelezte a sajtószolgálat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!