Gréczy: a DK kizárja az együttműködést a Jobbikkal

Belföld, 2017.12.07

A Demokratikus Koalíció (DK) kizár mindenfajta, így a választási együttműködést is a Jobbikkal - jelentette ki a DK szóvivője csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Gréczy Zsolt közölte: a Jobbik nem néppártosodási folyamaton esik át, hanem csupán átmaszkírozza magát, amit nem tartanak hitelesnek. Számukra a Jobbik ma is ugyanaz a kirekesztő, szélsőjobbos szervezet, amelyik európai uniós zászlókat égetett, vagyis "még nagyon sok spenótot meg kell ennie a Jobbiknak, hogy az ország elhiggye ezt az átalakulást" - fogalmazott.

Úgy vélekedett: ha valamennyi demokratikus ellenzéki párt összefog az egyéni választókörzetekben, akkor a Jobbik nélkül is megvalósulhat az ellenzéki többség az Országgyűlésben. A jobbikos egyéni jelöltek pedig remélhetőleg pont annyi szavazatot vihetnek el a Fidesztől, amennyivel a demokratikus ellenzék jelöltje győzhet - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a DK az országgyűlési választásokon biztosan önálló országos listával indul, amelynek élén a pártelnök Gyurcsány Ferenc áll majd. Az egyéni körzetekről folytatott tárgyalások nyomán ugyanakkor hajlandóak támogatni bármelyik demokratikus ellenzéki párt egyéni jelöltjét.

Kérdésre válaszolva Gréczy Zsolt közölte: nem tud arról, hogy bármilyen párbeszéd lenne az MSZP és a Jobbik között, sőt Molnár Gyula pártelnöktől Lendvai Ildikó volt pártelnökig a szocialisták részéről minden politikus elhatárolódik a Jobbiktól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!