Gyurcsány visszavezetné Magyarországot Európába

Belföld, 2018.02.15

Gyurcsány Ferenc szerint sorsfordító választás lesz idén április 8-án, hiszen amennyiben az Orbán-rezsim újabb felhatalmazást kap a kormányzásra, teljesen leépül Magyarországon a jogállamiság, a szolidaritás kiveszik a társadalomból, és végképp ellehetetlenülnek azok, akik nem szimpatizálnak a Fidesz politikájával.

Többek között erről beszélt a DK elnöke szegedi lakossági fórumán.

Majdnem teltház fogadta Gyurcsány Ferencet az Ifjúsági Házban. Az idősebb generáció volt túlsúlyban, de azért néhány egyetemista korú fiatal is végighallgatta a Demokratikus Koalíció elnökének előadását. Elmondta, hogy nem szereti a patetikus szavakat, de most olyan történelmi helyzet állt elő, melyben egyértelmű a választás: Orbán vagy Európa. És ez nem túlzás annak fényében, hogy lassan Putyin diktatúrájához igazodik minden a jogalkotásban, az állam viszonya a polgárokhoz.

Példaként említette a Stop Soros törvénytervezet napokban nyilvánosságra került szövegét. Ebben olyan szintű vegzálással fenyegetnek meg egyszerű állampolgárokat, akik esetleg útbaigazítanak egy törvényesen hazánkban tartózkodó menekültet, ami még Oroszországban is különösen durvának számít. A legnagyobb baj az Gyurcsány szerint, hogy amíg Orbán Viktor Soros Györggyel viaskodik, addig nincs párbeszéd a saját problémáinkról, nem kezdünk érdemi vitát az egészségügyről, az oktatásról, a korrupcióról.

Pedig ez utóbbiról van véleménye a magyar embereknek, amit az úgynevezett Tiborcz-ügy is mutat. Az államilag szentesített korrupció nem csak a javainkat tünteti el, de félelemben tartja azokat is, akik vesztesei Orbán-rendszerének. A helyi kiskirályok előtt hajlongó közmunkás nem meri vállalni a véleményét, mert azt a kevés jövedelmét is elveszítheti, amiből önmagát is alig tudja fenntartani. Nagyon komoly probléma a devizahitelesek kiszolgáltatottsága is, hiszen tízezrek veszíthetik el ingatlanjaikat amiatt, hogy a kormány csak a gazdag adósoknak nyújtott segítő kezet.

Szóba került természetesen a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás is, különös tekintettel arra, hogy Lázár János városában tapintható a feszültség a miniszter megfélemlítő módszerei miatt. Márki-Zay Péter bátorságát sokra tartja Gyurcsány, ugyanakkor az egyház nyílt beavatkozását a kampányba tragikus következménynek. Szerinte bármi lesz a végeredmény február 25-én, jól fogja tükrözni a közállapotokat, mivel szerinte jóval többen szavaznak majd az ellenzéki jelöltre, mint ahányan nyíltan fel merik vállalni a szimpátiájukat vele.

A félelem azonban nem csak Hódmezővásárhelyen lengi be a hétköznapokat. A DK elnöke szerint azért kell most leváltani az Orbán-kormányt, mert esélyt kell adni a hátrányos helyzetű gyerekeknek is a továbbtanuláshoz, a nyugdíjasoknak élhetőbb hétköznapokat biztosítani, az átlagembereket pedig nem szabad másodlagos polgárként kezelni az egészségügyben. Valódi fordulatra van szükség, hogy Magyarország végre jó irányba haladjon, mert a mostani út csak az oligarchák és barátaik érdekeit szolgálja. Gyurcsány Ferenc előadását vastaps követte, utána lehetett kérdezni a pártelnöktől, ám akkor már a sajtó képviselői nem lehettek jelen.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!