Hajléktalanok - Czibere: országosan 72 százalékos az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága

Belföld, 2017.12.05

A krízisidőszak első hónapjában a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 72 százalék volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő államtitkár kedden, budapesti sajtótájékoztatón.

Czibere Károly elmondta, az adatok szerint november utolsó két hetében átlagosan 72 százalék volt a kihasználtság. Tehát - jegyezte meg - a jelentősen bővített kapacitás elegendőnek bizonyult, és azt várják, hogy ez elegendő lesz a mostani időszakban is.

A téli időszakra felkészülés egyik elemeként bővítették a kapacitásokat, országosan a hajléktalan emberek számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, és a krízisidőszakban a férőhelyek számát 1500-zal növelik. Ennek pénzügyi fedezetét az ellátók számára időben biztosították - emlékeztetett az államtitkár, aki közölte azt is, hogy a kormányzat 62 millió forintot biztosít a téli időszakban a megnövekedett terhelés mellett dolgozó diszpécserközpontok támogatására.

Czibere Károly elmondta, a novembertől bevezetett "vörös kód" tesztüzemét elvégezték, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ha extrém hideg esetén kiadják a "vörös kódot", akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk néhány éjszakára azoknak a hajléktalan embereknek, akik nem tudnak más módón segítséget kapni.

Az utcai szociális szolgálatok megerősítéséről szólva elmondta, a 83 jelenleg működő szolgálat további 4-gyel bővült. A szolgálatoknál egy pályázatnak köszönhetően 19 új krízisautót állítanak munkába.

Az államtitkár közölte, a krízisidőszak többletköltségeire 360 millió forintot biztosít a kormányzat. Ezen felül az extrém hideg miatt az esetleg megnövekedő költségek esetére 50 millió forintot különítettek el. További 11 millió forintot fordítanak a krízisautók támogatására és 97 milliót az egészségügyi problémákkal küzdő hajléktalan emberek kezelésére.

Czibere Károly kiemelte: ma Magyarországon senkinek nem kell kapacitáshiány miatt az éjszakát közterületen tölteni.

Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője elmondta, a legfontosabb megelőzni azt, hogy valaki nagyon sokáig utcán töltse az éjszakákat. A legjobb segítség az, ha meleg helyre juttatják ezeket az embereket, azaz intézményi ellátáshoz segítik őket - hívta fel a figyelmet.

Kérdésre válaszolva Morva Emília szólt arról is, hogy az aluljárókban nem hajléktalan, nem szociális probléma van zömében, hanem sokkal inkább rendészeti probléma, amire megoldást kell találni. Nem a hajléktalan emberek okozzák a rendészeti problémát - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!