Handó: a 21. század igazságszolgáltatása a digitális bíráskodásról szól

Belföld, 2017.03.23

A 21. század igazságszolgáltatásának a digitális bíráskodásról kell szólnia, amelyben a Zalaegerszegi Törvényszék országosan is élen jár - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke csütörtökön Zalaegerszegen.

Handó Tünde a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a zalai bíróságokon a jegyzőkönyvezést megkönnyítő beszédfelismerő szoftver jelenleg is folyó tesztelése, a néhány év alatt jelentősen megnövekedett elektronikus iratbenyújtások vagy a szintén már használatos távmeghallgatás lehetősége óriási előrelépést biztosíthat az igazságszolgáltatásnak.

Kifejtette: a nemrég bevezetett e-perekből 2013-ban még csak alig 300 volt, míg tavaly egyetlen fél év alatt már csaknem 95 ezer ilyen ügy indult. A peres feleket egyebek mellett sms-küldő rendszer is segíti az informálódásban, de azt is megtudhatják, hogy várhatóan melyik bíróságon zárható le leghamarabb az ügyük.

Handó Tünde kitért arra is, hogy "futurisztikusnak" tűnhet a bíróságokon a tanúk vagy a vádlottak távmeghallgatása, pedig tavaly Szegeden, a tömeges migrációs perekben már több mint kétszázszor alkalmazták. Mindemellett negyvennégy esetben arra is volt példa, hogy magyar bíróságok osztrák vagy holland törvényszékekkel közösen tárgyaltak így ügyeket.

Az OBH elnöke a csaknem 900 bírósági titkár igazságszolgáltatásban betöltött növekvő szerepéről is beszélt. Ennek a munkaköri csoportnak a tagjai ma már a legképzettebb jogászok közé tartoznak, egyre több olyan nemperes ügy van, amelyben önállóan hozhatnak határozatokat. A 2012 óta erősödő szerepük ellenére az életpálya azonban "még nem teljesen biztosított", az illetményük legfeljebb egy kezdő járásbírósági bíró fizetését érheti el.

Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke az Országos Bírói Tanács tagjaként arról beszélt, hogy olyan változtatások is várhatók az új büntetőeljárási törvényben, amelyek révén megakadályozható, hogy egyes nagy perek tárgyalása akár egy évtizeden át elhúzódjon.

Kifejtette: a Kulcsár-ügyben a szerdán lezárult megismételt eljárásban 150 tárgyalási napon 150 tanút kellett meghallgatni, az ügyész többször módosította a vádat, 241 új bizonyítási eszközt sorakoztatott fel, és mindehhez mintegy 100 ezer oldal perirat tartozott. "Változtatni kell a megaügyek feldolgozási technikáján", mert nem lehet a hagyományos ügyekhez hasonlóan felkészülni rájuk.

A büntetőeljárási törvény tervezete szerint több lehetőség is nyílik az új ügyek végigvitelére, egyebek mellett polgári ügyszakos bírók és járásbírák is részt vehetnének a bírói tanácsokban, amelyek egyszerre csak egy nagy ügyet tárgyalnának. Másfajta munka- és tárgyalási rend kialakítása is szükséges, vagyis előre ütemezetten, egymást követő napokon vinnék végig az eljárást, amelyek háttérmunkájában felsőfokú végzettségű titkárok és ügyintézők is részt vennének.

Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke elmondta: Zalában - amelyre az ország bíróságaira érkező ügyek két százaléka jut - az ügyérkezések száma tavaly a 2015-ösnek a 90 százalékára mérséklődött, ami nagyobb, mint az országosan mért 95 százalék.

Hozzátette, hogy a civil szervezetekkel kapcsolatos ügyészségi indítványok csökkenése következtében mérséklődött az összes ügyszám, a "klasszikus" perek száma ugyanakkor 10 százalékos emelkedést mutat.

A zalai bíróságok munkájának eredményességét és időszerűségét ismertetve Sorok Norbert közölte: a frissen érkezett ügyek több mint 90 százalékát egy éven belül lezárták Zalában, ez több kategóriában, első- és másodfokú ügyekben országosan is a legjobbnak számít.

A zalai törvényszék elnöke részletesen bemutatta azt a beszédfelismerő szoftvert, amelynek tesztelése 2015 óta folyik a zalai bíróságokon. Tapasztalataik szerint ez "forradalmi áttörést" jelenthet a bírósági szervezeten belül, mert az írott dokumentumok készítését jelentősen felgyorsítja, megkönnyíti, hiszen a diktált szöveg azonnal megjelenik a számítógép képernyőjén.

Zalában jelenleg 16 bíró teszteli az "öntanuló" rendszert, ma már szinte minden ügytípusnál. Az OBH tavaly egy központi szervert is létrehozott, ez a szoftvert alkalmazó bírák számára egy központi szótárt biztosít, amely már jelenleg is több száz ezer kifejezést képes felismerni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!