Harminc százalékkal nőtt a repülőtéri áruforgalom az év első harmadában

Belföld, 2021.05.14

Januártól áprilisig 56,2 ezer tonna légiárut szállítottak a ferihegyi repülőtéren keresztül, körülbelül 30 százalékkal többet, mint 2020 és 2019 első négy hónapjában - derül ki a Budapest Airport repülőtéri értesítőjéből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.

Kiemelték: az előrejelzések szerint idén akár a 150 ezer tonnát is elérheti a légiáru-forgalom.

A Budapest Airport áprilisban együttműködési megállapodást kötött a Magyarország és Kína közötti légi Selyemút létrehozása céljából - idézték fel utalva arra, hogy annak nyomán további áruforgalom-növekedésre lehet számítani.

Arról is tájékoztattak, hogy a Budapest Airport megkezdte a repülőtéri cargo környezet és a BUD Cargo City további bővítésének előkészületeit annak érdekében, hogy hosszú távon is világszínvonalú környezetet biztosítson.

A repülőtéren áprilisban kevesebb mint 65 ezren utaztak át, ami 95 százalékos csökkenést jelent a koronavírus járvány elterjedését megelőző, 2019-es év azonos időszakához képest - közölték. Tavaly áprilisban a forgalom a 10 ezer utast sem érte el - tették hozzá.

A Budapest Airport felhívta a figyelmet arra, hogy áprilisban számos légitársaság jelentette be járatai újraindulását. A korlátozások csökkenésével vagy eltűnésével, várhatóan megindulhat a forgalom jelentősebb növekedése - jegyezték meg. A repülőtér üzemeltetője elsőként a rövid távú, európai légi összeköttetések újraindulására számít, míg a hosszabb távú, tengerentúli járatok visszatérése később várható.

Az értesítőből az is kiderül, hogy a Budapest Airport hónapok óta készül a növekvő forgalom kiszolgálására. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két év alatt 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg: átadták az új utasmólót, átalakultak és megújultuk a belső terek.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport közelmúltban kinevezett új vezérigazgatója a hírlevél szerint az AIRportal.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy 2025-ben kezdődhet el az új utascsarnok megépítése, addig egy móló hozzáépítésével ideiglenesen megnyílhat az 1. Terminál.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!