Harrach: a nyílt társadalom modellje működésképtelen

Belföld, 2017.07.24

Harrach Péter szerint a nyílt társadalom modellje működésképtelen; a KDNP frakcióvezetője erről a gondola.hu portálon hétfőn megjelent interjúban beszélt.

Szerinte az Európai Unió "nehézkes működése és a józan tagállami döntések akadályozása ugyanarról a tőről fakad, az ideológiai megközelítésből", ennek alapja pedig nem más, mint a nyílt vagy nyitott társadalom "első hallásra szimpatikus, valójában életidegen, megvalósíthatatlan álma".

Ahogy a kommunista paradicsom elképzelése nem számolt az emberi természettel, úgy a nyílt társadalom elmélete is távol áll a működőképes társadalom valóságától. Mindkettő szép elemekből összerakott álom, és mindkettőnek vannak megszállott hívei, akik rá akarják erőszakolni rögeszméjüket a világra - fogalmazott.

Mint mondta, a nyílt társadalom hívei szerint az egyén szabadon választ az egymás mellett élő, egyenrangú kultúrákból, dönt saját identitásáról, és "hogy ne hasson rá kényszerítő erővel a nemzeti és vallási hagyomány és az ezt képviselő közösségek, ezért ezeket le kell építeni".

Ezt a jól hangzó elméletet a valóság látványosan megcáfolta. Nyugat-Európa bevándorlói, no go zónái, zavargásai és terrortámadásai nem a kultúrák békés egymás mellett éléséről szólnak - fogalmazott Harrach Péter, aki szerint sokkal inkább a világot a civilizációk összecsapásaként leíró Samuel P. Huntingtonnak van igaza.

Szerinte ebben a harcban a nyugati kultúra vesztésre áll az életerős iszlámmal és a keleti kultúrákkal szemben.

Ennek nyilvánvaló okát pedig nem nehéz megfejteni. Azok, akik elvágják saját kulturális gyökerüket és valami egészen újjal próbálják pótolni, önmagukat ítélik vesztésre - jegyezte meg a politikus.

Nyilvánvaló, hogy a folyamat nem most kezdődött, de dekadenciája most vált egyértelművé. Optimizmusunk viszont arra késztet, hogy higgyünk a váratlan fordulat lehetőségében, amire számtalan példát látunk a történelemben - jelentette ki a KDNP frakcióvezetője az interjúban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!