Hatszáz bérlakást újítanak fel Szegeden

Belföld, 2017.06.17

Egyedülálló bérlakás program indult Szegeden 2016-ban, ami példát mutat az ország más településeinek is – jelentette ki Botka László polgármester, aki nemrégiben a Székely soron adott át egy ilyen felújított otthont.

A szegedi önkormányzat hatszáz bérlakás felújítását tervezi
2016-ban 204 bérlakást újított fel teljesen az IKV Zrt. A lakásokat ezt követően pályázat útján adta ki az ingatlankezelő a rászorulóknak. Botka László polgármester elmondta, idén folytatódik tovább a program és 220 önkormányzati bérlakást újítanak fel teljesen. A program jelentőségét az adja, hogy az állam lényegében teljesen kivonult a szociális ellátórendszerből, így a településeknek saját keretből önálló stratégiát kell kidolgozniuk arra, miként segítenek a hátrányos helyzetben lévőkön.

Magyarországon több százezer olyan család van, aki a lakástámogatási rendszer ellenére nem tud lakáshoz jutni, akik nem kapnak hitelt és nem tudnak élni a kormány otthonteremtési támogatásával sem – mondta az átadás alkalmából a polgármester. Az országban a bérlakások jelentős része áll üresen, mert nincs forrás vagy szándék a felújításukra. Jelenleg is 138 ezer olyan lakás van az önkormányzatoknál, amelyen forgalomképtelenek és rossz állapotban vannak. A szegedi példa azt mutatja, ezeket a lakásokat fel lehet újítani és több száz családnak lehet fedelet biztosítani a feje fölé.

Kardos Kálmán, az IKV Zrt. igazgatója ehhez hozzátette, ebben az évben már 60 lakás pályázat útján bérlőre talált, további harminc pályáztatása folyamatban van. A Szamos utcában jelen pillanatban is 42 lakást újítanak fel, ebből 12 saját erőből, 30-at pedig külső vállalkozók segítségével történik. Botka László azt is bejelentette, a következő közgyűlésen módosítják az önkormányzat lakásrendeletét annak érdekében, még nagyobb hangsúlyt kapjon a pályázatok elbírálásában a jelentkezők szociális helyzete. A program sikeres és jövőre is folytatni fogja az önkormányzat, így három év alatt 600 lakás újul meg és kerül a rászorulókhoz, kedvező bérleti díjért – mondta a polgármester.

Szeged városa a saját költségvetéséből egy több mint 500 millió forintos szociális  keretet hozott létre, amelynek kiemelt prioritása a gyermekes családok támogatása. Ez a keret idén egy új elemmel bővült, hiszen január 1-től minden szegedi újszülött családja, alanyi jogon 25 ezer forint születési támogatásban részesül. Szegeden kis mértékben nő a lakosság száma, ami az országosan is egyedülálló szociális bérlakás programnak is köszönhető, hiszen az elmúlt 2 évben 240 család költözhetett felújított önkormányzati bérlakásba.  

Cikk: Sz. Gy.
(Webrádió)

Galériánk

A szegedi önkormányzat hatszáz bérlakás felújítását tervezi A szegedi önkormányzat hatszáz bérlakás felújítását tervezi
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!