Hatvani László matematikus kapta a szegedi akadémiai bizottság életműdíját

Belföld, 2022.05.12

Hatvani László matematikus akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi bizottságának idei Pro Scientia életműdíját, az elismerést csütörtökön adták át.

Az MTA szegedi bizottság 2019-ben a nemzetközi színvonalú, iskolateremtő tudományos munka elismeréséül alapította Pro Scientia életműdíjat. A díj Bánvölgyi László szobrászművész Albert Einstein 1933 című kisplasztikája, amelynek szoborváltozata 2008 óta látható az akadémiai bizottság épületének udvarán.

Krisztin Tibor, a bizottság elnöke elmondta, Hatvani László 1943-ban született Csongrádon, 1966-ban a József Attila Tudományegyetemen szerzett programtervező matematikus diplomát, majd a Moszkvai Állami Egyetemen 1975-ben kapott kandidátusi fokozatot. Szegeden oktatott és kutatott, 1989-ben nevezték ki egyetemi tanárrá, dékánként két éven át irányította az egyetem természettudományi karát. Vendégprofesszorként tanított a Leuveni Katolikus Egyetemen és a Dél-illinois-i Egyetemen.

1998 óta az MTA levelező, 2004 óta rendes tagja. Fő kutatási területe a differenciálegyenletek elméleti problémái és gyakorlati alkalmazásai. Több mint 100 tudományos publikációjának szerzője vagy társszerzője, elsősorban mechanikai rezgések stabilitási tulajdonságait vizsgálta matematikai módszerekkel. Szívügyének tekintette a tudományos utánpótlás-nevelést, sok fiatallal szerettette meg a kutatómunkát, alapvető szerepe volt a szegedi differenciálegyenletes iskola megteremtésében. Munkásságát számos díjjal ismerték el, 2001-ben Széchenyi-díjjal, 2018-ban Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki.
(MTI)

Címkék

Hatvani László Életműdíj
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!