Helyettes államtitkár: nem lesznek változások az önkormányzati rendszerben

Belföld, 2018.10.04

Nem lesznek változások az önkormányzati rendszerben - hangoztatta a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára csütörtökön Hajdúszoboszlón, az országos jegyző-közigazgatási konferencián.

Dukai Miklós az önkormányzatokat érintő aktuális feladatokról tartott előadásában kijelentette: nincs olyan tervezett változtatási koncepció, amely alapvetően változtatná meg az önkormányzati rendszert.

Jövő ősszel önkormányzati választások lesznek, mindenki választ polgármestert és képviselő-testületet - jelentette ki, megjegyezve, hogy marad a 2000 lakos alatti településeken a közös hivatal, a nagyobbaknál az önálló hivatal.

Miután erről "sok téves információ kering", Dukai Miklós a jegyzői konferencián nyomatékosan megerősítette: "határozott kormányzati álláspont, hogy nem lesznek az önkormányzati rendszerben változások".

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy az idén 700 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a Belügyminisztérium pályázati rendszerében az önkormányzatok működési és feladatellátási költségeinek támogatására.

Dukai Miklós felhívta a jegyzők figyelmét arra, hogy a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatos igényeket jogvesztő hatállyal október 15-ig lehet a szaktárcához benyújtani.

Megemlítette azt is, hogy a jövő évi költségvetésben 11 milliárd forint áll rendelkezésre a kiegészítő bérrendezési alapban, amely főleg a kistelepülési köztisztviselők támogatására használható fel személyenként évi 800 ezer forint összegben.

Dukai Miklós emellett a kormányzat és az önkormányzatok közötti partneri viszony fontosságát hangsúlyozta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!