Hivatalosan is átadták a forgalomnak az Oskola utcát

Belföld, 2021.11.21

Vasárnap reggel Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester hivatalosan is átadta a forgalomnak az Oskola utca felújítással érintett szakaszát, azonban nem csak az ország egyik legforgalmasabb kerékpárútvonala újult meg a projekt keretében.

Oskola utca felújítás Az Oskola utca mellett többek között a Híd utca, a hídfő és a Stefánia is megújult, ugyanakkor még koránt sem zárult le a projekt. Aki az Oskola utca felé autózott tegnap délután, már meglepődve tapasztalhatta, hogy újra járható az Oskola utca, amely mint Nagy Sándor alpolgármester elmondta, annak köszönhető, hogy a kivitelező a tervezettnél korábban végzett a munkálatokkal. Már életbe lépett az új közlekedési rend és az új jelzőlámparendszer is működik, amelyet a következő hetekben finomhangolnak a szakemberek a tapasztalatok alapján. Az új forgalmi rendről egyébként Nagy Sándor Csüllög Imrével, a Magyar Kerékpáros Klub szegedi szervezetének vezetőjével tartott tájékoztatot, amelyet be is bicikliztek együtt. Az Oskola utcában a projektnek köszönhetően megvalósult az irányhelyes közlekedés, amellyel összefüggésben már két kerékpáros tüntetés is volt a múltban - tette hozzá az alpolgármester.

A vidéket tekintve az ország második legforgalamasabb kerékpáros útja halad végig az Oskola utcán, így nem csoda, hogy már nagy igény volt a megújulásra. Mint Nagy Sándor fogalmazott a jelentősen megnövekedett forgalom két baleseti góc kialakulásához is vezetett az Oskola utcában, az egyik a hídfőnél az Égő Aranynál, míg a másik a SZAB székház sárkánál. A végső megoldást az irányhelyes kerékpárforgalom jelentette, amely a beruházásnak köszönhetően véglegessé vált, várhatóan sokkal kevesebb baleset lesz a projektnek köszönhetően a környéken. A Híd utca új forgalmi rendje ugyanakkor a tömegközlekedést segíti - tette hozzá az alpolgármester. A beruházásnak köszönhetően a két folyópart között lehet gyorsabban és biztonságosan átjutni. Decemberre a Szegedi Nemzeti Színháznál lévő körforgalom is megújul, míg a teljes projekt 2022 nyarán zárul - tette hozzá Nagy Sándor.  


(Webrádió)

Címkék

Nagy Sándor Oskola utca Felújítás

Galériánk

Oskola utca felújítás Oskola utca felújítás
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!